Nemesvámoson zárult az idei Liga versenysorozat

Szombaton, Nemesvámoson rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a Mezei Futó Magyar Liga harmadik fordulóját, mely a helyi illetőségű névadó szponzornak köszönhetően a VESZ-MONT GROUP Kupa nevet viselte.

Az Esső András és Szemán János koordinálta szervező csapat már előző nap megkezdte a helyszíni készülődést, melynek eredményeként egy nagyon jó kialakítású pályát sikerült kiépíteni.

A verseny napján az indulókat hatalmas köd és kisebb szél várta, de csapadék nem esett az egész verseny során, a hideget pedig a résztvevőknek biztosított teával és zsíros kenyérrel igyekeztek a szervezők kompenzálni. Minden befutó édességet kapott, aminek természetesen a gyerekek örültek a legjobban. A Nemesvámosi Önkormányzatnak köszönhetően a Községházán zajlott a jelentkeztetés, ahol melegedőt és mosdóhasználatot is tudtak biztosítani a szervezők.

A verseny első felében a gyermek és amatőr futamok, majd a Liga versenyek következtek, melyek befolyásolták a Mezei Futó Európa-bajnokságon induló magyar csapat összetételét is. A közel ötórás versenyen az indulók száma meghaladta a 300 főt. A díjak átadásában közreműködött a VEDAC sokszoros magyar bajnok távfutója, a nemesvámosi illetőségű Kéri Bianka, valamint a VEDAC háromszoros olimpikon kalapácsvetője, Orbán Éva is.

A Fut a Vámos elnevezésű 2000 méteres futással indult a program, ahol a helyi illetőségű Németh Ákos bizonyult a legjobbnak. Az ovis futást a fiúknál Morgan Tivadar (VEDAC), a lányoknál Szemán Dorka (VEDAC) nyerte. Következtek a gyermek versenyek, ahol Hegyi Flóra (VEDAC, 2009-2010 leány), Varga Áron (VEDAC, 2009-2010 fiú), Felber Kata (VEDAC, 2007-2008 leány), Malyer Zsombor (Tatabánya SC, 2007-2008 fiú), Viha Borbála (GEAC, 2005-2006 leány), Felkl Benjámin (Szekszárd, 2005-2006 fiú) értek elsőként célba. Az amatőr férfiak 5000 méteres versenyét Zsatykó Miklós (Futóbarátok) nyerte, míg a nőknél Rákosy Mónika (Postás SE) bizonyult a legjobbnak.

A Liga versenyeket a serdülő lányok kezdték, nem is akárhogyan, a befutó nagyon szorosra sikeredett. A Pegazus Atlétika versenyzője, Csuta Dorottya hatalmas hajrában, tizedre pontosan azonos eredménnyel előzte meg a VEDAC-os Koncz Katát, aki legjobb hazai női versenyzőnek járó különdíjat is kiérdemelte. A serdülő fiúk versenyét a DOVASE futója, Esküdt Mihály nyerte a VEDAC-os Tóth Márton előtt.

Az Ifjúsági lányok között Horváth Karolina Helga (Csepeli DAC) magabiztosan nyert, Lendvai Luca (Győri AC) előtt. Az ifjúsági fiúk mezőnyében Zsetnyai Ákos és Felber Balázs révén kettős hazai siker született.

A nők abszolút versenyében is kettős győzelem született: a Budapest Honvéd futói, Tóth Lili Anna és Böhm Lilla értek az első két helyen célba. A záró versenyszámot, a férfiak abszolút versenyét a Vasasos Jenkei Péter nyerte, Palkovits István (KARC) előtt, a harmadik helyen pedig a VEDAC versenyzője, Szalai Benjamin ért célba, aki a legjobb hazai férfi versenyző különdíját is kiérdemelte.

A verseny végére a nap is kisütött, így bár a verseny alatt a köd uralkodott, a pályarendezést némileg megkönnyítette az időjárás a rendező csapat számára.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook