Kihasználnák az ellen hibáit

Kezd magára találni a Veszprémi Kézilabda Kft. az NB I/B Nyugati-csoportban, a mind jobb passzban lévő együttes vállát december másodikán (szombat, 18 óra) először nyomhatja teher a zajló másodosztályú bajnokságban.

A mieink a hétvégi mérkőzésük második félidejében már összeszedetten „tettek-vettek”, csupán hét gólt kaptak, így megérdemelt győzelmet arattak a Nemzeti Kézilabda Akadémia balatonboglári otthonában (21-27). Pedig a párharc rosszul indult számukra, a megsérült Szobol Zsolt kiválása megzavarta őket, idő kellett ahhoz, hogy talpra álljanak. Fordulás után már nem kaptak könnyű gólokat, kimásztak a nem túl mély gödörből. A tópartiak képtelenek voltak mit kezdeni a hét a hat elleni játékukkal. A végén sem tudták nyílttá tenni a csatát, mert a vendégek akkor már egymásért is küzdöttek és szigorúan védekeztek. A lelkeknek alighanem jót tett a siker…

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2017/11/29/6523.jpg

A rövidebb üresjárataik ellenére a bakonyiak felfelé ívelő formát mutatnak – jelenleg nyolcadikak: négy győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel –, ezért ha úgy tetszik, ezúttal esélyesként lépnek a Március 15. utcai tornaterem parkettjére. A leendő ellenfél, a Csurgói KK U20 ugyanis a tizennégy szereplős blokkban – egy–kilences mérleggel az utolsó, igaz, az egyetlen diadalukat éppen legutóbb aratták (–Tatai AC 22-19). Vagyis, azért jó lesz velük vigyázni.

A mentálisan rendben lévő Heiczinger Zsolték elsősorban azt igazolnák, hogy nem egyfélidős csapat az övék, a megbeszélt taktikát betartva: okosan és energikusan játszanának, jelezvén, hogy a múltkorinál is jobb produkcióra képesek. De ha nem is csillognának, akaraterővel és küzdeni tudással pótolnák a pompás játékot. A védekezésük eddig sem volt lyukas, a kapusok és a hátsó alakzat jól megértette egymást, előbbiekben több lövés is elakadt. Ugyanakkor a formálódó támadásszövéseik további pontosításokra szorulnak, azok lehetnek az eddiginél gyorsabbak és ötletesebbek. – Igyekszünk megfelelő fordulatszámon iparkodni, mindent kiadni magunkból és kihasználni a vetélytárs hibáit. Ezzel együtt óvatosak vagyunk, nem vállalkozhatunk félhelyzetekből. Minden erőnket és tudásunkat próbáljuk összeszedni, hogy szimpatizánsaink előtt győztesen hagyjuk el a pályát – mondták a veszprémi sportolók.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook