Magabiztosan győzött a címvédő

A címvédő Győri Audi ETO 11 góllal győzött a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában, szombaton Dabason.

A magyar csapatból a német Anja Althaus, a brazil Eduarda Amorim és a norvég Nora Mörk sérülés, Bódi Bernadett betegség miatt hiányzott, az Érdtől kölcsönvett spanyol Mireya González Álvarez pedig egyelőre nem szerepelhet a BL-ben.

Egy évvel ezelőtt a középdöntőben 17 góllal győzött a Győr a szlovén fővárosban, és ezúttal is remekül kezdett, jó védekezésének köszönhetően a tízedik percben már négy találattal vezetett (1-5). A vendégek két percig kettős emberhátrányban voltak, de gól nélkül átvészeltek ezt az időszakot, és bár a folytatásban magabiztosan őrizték előnyüket, nem tudták növelni a különbséget (12-15).


MTI Fotó: Krizsán Csaba (archív)

A második felvonásban a szlovénok több mint tíz perc után szerezték első akciógóljukat, ezt követően már nem tudták felvenni a versenyt az ETO-val. Az ötvenedik percben tízgólosra nőtt a győriek előnye, így Ambros Martín vezetőedző játéklehetőséget adhatott a fiataloknak, akik gólokkal hálálták meg a bizalmat.

A győriek február 26-án a román CSM Bucuresti ellen folytatják szereplésüket a BL középdöntőjében.

Eredmény, női BL, középdöntő, 3. forduló, 1. csoport:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén)-Győri Audi ETO KC 21-32 (12-15)

A Győr gólszerzői: Tomori 6, Görbicz 5, Oftedal, Knedlikova 4-4, Puhalák, Broch 3-3, Groot, Fodor 2-2, Afentáler, Hansen, Pál T. 1-1

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook