A 2017-es sporteredményeket díjazták

A felnőtt kategóriákban Kéri Bianka, Rasovszky Kristóf és a Telekom Veszprém vehette át a legjobbaknak járó elismerést a városi sportévnyitó ünnepségen.

Évek óta a Veszprém Agóra ad otthont a városi sportévnyitónak, február 21-én a 2017-ben kiemelkedő teljesítményt nyújtó felnőtt, utánpótlás és szenior korú sportolókat, csapatokat, valamint edzőket és sportvezetőket díjaztak.

A díjátadó ünnepség Porga Gyula polgármester köszöntőjével kezdődött. A városvezető méltatta a veszprémi sportteljesítményeket, a kiemelkedő utánpótlás nevelési munkát, melynek köszönhetően a városi sporttámogatás az elmúlt nyolc évben közel a duplájára emelkedett.

Porga Gyula kiemelte az előttünk álló létesítményfejlesztéseket, melyek végre kompenzálják a városi sportélet méltatlan infrastruktúrális körülményeit. Elsőként a sportuszoda építése indulhat meg március, április hónapban, melynek eredményekéntegy 50 méteres, egy 33 méteres és egy bemelegítő medence kerül kialakításra.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/kepgaleria/images/2018/03/04/17675.jpg
Képgaléria a cikk végén

Hamarosan megkezdődhet a városi stadion felújítása. Új atlétikai csarnok épül, felújítják a dobópályát, nyolcsávosra bővítik a futópályát, valamint a torna és a küzdősportok is egy új létesítménybe költözhetnek, felújítják a munkacsarnokot is.

A Veszprém Aréna is megújul. A jelenlegi 5000 fő helyett 8000 fő befogadására lesz képes az új létesítmény és egy kézilabda munkacsarnok is épül, így akár világversenyek mérkőzéseinek helyet adhat. Elkészültek a tervek, és hamarosan elindulhat a kivitelezése a jégkorong csarnoknak és a belvároshoz közeli kosárlabda ligetnek is.

Porga Gyula köszöntője után a sportteljesítmények elismerése következett, a díjak átadásában a polgármester mellett Ovádi Péter, önkormányzati képviselő és Halmay György, a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke közreműködött.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/kepgaleria/images/2018/03/04/17677.jpg

Elsőként a Veszprém Város Sportjáért díjakat adták át. Hárman részesültek elismerésben: Szokolai László, a Balaton Úszó Klub vezetőedzője és ügyvezetője, Borbély Ferenc, a Veszprémi Spartacus Sportegyesület edzője és Kupcsik László, a TOP-GYM SE elnöke és edzője, huszonháromszoros világbajnok, tizennyolcszoros Európa-bajnok erőemlő.

Kilencedik éve szavazhatta meg a sportszerető közönség az év veszprémi sportpillanatát, ezúttal három mértékadó városi hírportál, a Vehirsport.hu, a Veol.hu és az ötletgazda Hajraveszprem.hu közösen létrehozott szavazófelületén dőltek el az idei díjazottak.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/kepgaleria/images/2018/03/04/17681.jpg

A harmadik helyezéshez elegendő szavazatot a VEDAC gerelyhajító pályájának felújítása kapta, míg a második helyen a Telekom Veszprém BL-bronzérme érdemelte ki. A közönségdíj győztese a Balaton Úszó Klub sportolója, Rasovszky Kristóf lett a nyíltvízi világbajnokságon elért kiváló teljesítményével.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/kepgaleria/images/2018/03/04/17683.jpg

A közönségdíj után a legjobb szenior sportteljesítmények elismerése következett. Díjat vehetett át Gosztolai Mária, a VEDAC atlétája, Strommer László, a Veszprémi Sportmászó egyesület sportolója, Veres Szabolcs, a Veszprémi Szivárvány SE úszója, valamint. Schindlerné Kis Katalin és Simon Csaba, a TOP-GYM SE erőemelői.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/kepgaleria/images/2018/03/04/17691.jpg

2017 legjobb utánpótlás korú sportolóit is díjazták. Elismerték Bartos Bonita Kíra karatéka (Veszprémi Shotokan Karate Club), Pintér Norbert taekwon-dós (Veszprémi Taekwon-do SE), Laczkó Benedek és Nagy Gergő birkózók (Centrum SE), Kereszturi Viktória íjász (Bakony Íjász SE), Kavalecz Lara tornász (Veszprémi Torna Club), Kövér Fanni atléta (VEDAC), Strommer Soma sportmászó (Veszprémi Sportmászó Egyesület) teljesítményét, valamint Pikler Csanád fallabdázó polgármesteri különdíjat kapott.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/kepgaleria/images/2018/03/04/17694.jpg

Természetesen a felnőtt sportolók elismerése maradt a díjátadás végére. Az év női sportolója Kéri Bianka atléta (VEDAC) lett, megelőzve Bécsi Nikolett kick-boxos és taekwon-dóst (Veszprémi Thai-Box SE) és Kocsis Barbara kendóst (Bakony Kendo és Iaido Club).

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/kepgaleria/images/2018/03/04/17700.jpg

Az év férfi sportolójának Rasovszky Kristóf úszó (Balaton Úszó Klub) bizonyult, a második helyen Kónya Ádám sífutó (Veszprémi Sí Egylet), a harmadik helyen Gyömrei Máté sportmászó (Veszprémi Sportmászó Egyesület) végzett.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/kepgaleria/images/2018/03/04/17703.jpg

Az év csapata a korábbi évekhez hasonlóan a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata lett, a második helyet az 1. Futsal Club Veszprém férfi futsal csapata érdemelte ki, a harmadik helyre pedig a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém férfi kosárlabdacsapata lett a befutó.

A programot a Cholnoky Jazz Balett és a Balaton Fitness SE Fitt Kid formációja színesítette, valamint a résztvevők megtekinthették a Veszprém Televízió és Donát Tamás összefoglaló videóját is. A rendezvény állófogadással zárult, ahol Naményi Miklós, a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapatának elnöke mondott pohárköszöntőt.

Sportévnyitó

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook