Győzelemmel hangoltak a hétvégi derbire

A címvédő Veszprém hat góllal győzött Cegléden a férfi kézilabda NB I keddi mérkőzésén.


Fotó: archív

mérkőzéstükör (forrás: handballveszprem.hu)

Ljubomir Vrajnes: Majdnem minden játékosom játszott, akit akartam. Tudtam pihentetni, öt embert otthon is hagytam, plusz páran csak a padon ültek végig. Így terveztem, hogy nem fognak játszani. Szerettem volna játéklehetőséget adni Jamalinak, Ligetvárinak, Ancsinnak és Schuchnak, akik viszonylag kevesebbszer jutnak szóhoz. Persze ott van még Borzas is, aki fiatal. Örülök, hogy sok időt töltöttek a pályán, ez is volt a tervem. Azt gondolom, hogy a Cegléd jól küzdött. Mi sok hibát vétettünk ma. Nincs annyira összeszokva ez a sor, de ez a hibaszám egy Veszprém szintű csapatnál nagyon sok. Örülök, hogy láthattam a Cegléd fiataljait, és hogy éhesek a lehetőségre. Szerintem ennél tudnak jobban is teljesíteni, és remélem, hogy tovább küzdenek majd.

Ligetvári Patrik: Szerintem jól indult a találkozó számunkra, le tudtuk futni a Ceglédet. Ahogyan közeledtünk az első félidő végéhez, egyre gyakrabban fordultak elő technikai hibák nálunk. Aránylag jól fejeztük be az első játékrészt. A másodikról annyit tudok mondani, amit a mester is, sok hibát vétettünk. 19 hibánk volt pontosan, amit nem csak ezen, de semmilyen találkozón nem engedhetünk meg magunknak. Szeretnék gratulálni az ellenfelünknek, hiszen nagyon jól küzdöttek, nem adták fel. Szeretném megköszönni a mesternek, hogy lehetőséget kaptam, és sok sikert kívánok a Ceglédnek a jövőben.

Jakab László: Gratulálok a Veszprémnek, és sok sikert kívánok a Bajnokok Ligájához, és a bajnoksághoz is. Reméljük, hogy a Final4-ban tudunk majd nekik szurkolni. A mérkőzést megszeppenve kezdtük. Úgy éreztem, hogy túlságosan tiszteltük őket, nem mertünk odaütni nekik. Gyenge volt a nyitott védekezésünk, utána visszaálltunk hatos falra, ami egy picit jobban működött, valamint a kapus teljesítmény is jobb volt. A második félidőben, úgy gondolom, elég jót küzdöttünk és fel tudtuk jönni 10 gólos hátrányból 6-ra. Ha nem hagyunk ki ennyi ziccert, akkor talán szorosabb is lehetett volna. Ők is nagyon sok technikai hibát vétettek. Én úgy gondolom, hogy nem egyforma a két csapat célja. Nekünk a bentmaradás a cél, nekünk most kezdődik a második és harmadik lépcsőfok, amikor megyünk Gyöngyösre, utána pedig jön a Vác. Ez a két legfontosabb most. Összességében a közönség egy jó meccset láthatott és a találkozó végén mindenki örömmel távozhatott a csarnokból. A Veszprémnek még egyszer gratulálok, és sok sikert kívánok.

Imregi Ferenc: Jól éreztem magam a pályán, és örülök, hogy ismét játszhattam egy ilyen csapat ellen. Gratulálok nekik a győzelemhez. Felszabadultan tudtam játszani, nem volt veszíteni valóm. Ennek köszönhetően sikerült bizonyítanom a mesternek és a csapattársaimnak, hiszen két gólt is tudtam szerezni.

Ceglédi KKSE - Telekom Veszprém 23:29 (11:18)

Ceglédi KKSE: Mojsilov, Pallag – Juhász 3, Hódi, Radnic 2 (1), Radovic 4 (2), Borsos 3, Szabó 2, Müller, Hajdu 2, Tóth 1, Megyeri, Grbovic 4, Dávid, Csapi, Imregi 2

Telekom Veszprém: Alilovic – Schuch, Tonnesen 2, Nilsson 4, Ugalde 4, Marguc 4, Ancsin 3, Sulic 1, Nenadic 4, Jamali 2, Borzas 2, Ligetvári 3

Hétméteresek: 5/3 ill. 1/0
Kiállítások: 4 perc ill. 4 perc