Profi rendezvényszerezés a cél

Rekord létszámmal indított atlétika versenybíró tanfolyamot a VEDAC, ami egy fontos lépése a klub megújuló rendezvényszervezési mechanizmusának.

Soha korábban nem indult ekkora létszámú atlétikai versenybírói tanfolyam Veszprémben, 45 fő jelentkezett a Magyar Atlétikai Szövetség Észak-Dunántúli Regionális Igazgatósága, a Pannon Egyetem Testnevelés és Sportintézete, valamint a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szervezésében indított képzésre, ami országosan is kiemelkedő létszámot jelent.

A jelentkezők többsége VEDAC-os kötődésű, korábbi vagy jelenlegi sportoló, edző, szülő, szimpatizáns, de néhány fő jelentkezett Tapolcáról és Székesfehérvárról is. A képzés májusban ér véget, sikeres vizsga esetén másod- és harmadosztályú, valamint külön vizsgával első osztályú versenybírói minősítést szerezhetnek a résztvevők.

– A legtöbb versenyt rendező atlétikai klub vagyunk az országban, ezért a legjobb rendezők is szeretnénk lenni. Azt tapasztaltuk, hogy szívesen jönnek hozzánk versenyezni az ország különböző pontjairól, de van még hova fejlődnünk. Az elmúlt fél évben sokat léptünk előre, most azon dolgozunk, hogy felfrissítsük, kiszélesítsük a szervezői és lebonyolító csapatunkat, és profi rendezvényszervezővé váljunk – mondta Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója.

A versenybírói tanfolyam szervezésében és a rendezvények koordinálásában a VEDAC régi-új igazolása, Stiglic Edit jelentős szerepet vállal, korábban sportolója, edzője és elnökségi tagja is volt a klubnak. Az elmúlt évtizedben országosan elismert versenybírói tevékenységet folytatott, a Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából ő koordinálja az egész versenybírói csapatot a legrangosabb hazai atlétika versenyen, a Gyulai Memorialon, az idei Ifjúsági Európa-bajnokságon, valamint tette ezt a tavalyi Európai Ifjúsági Olimpián (EYOF) is.

A VEDAC nemcsak atlétika versenyeket, hanem nagy létszámú szabadidősport rendezvények is szervez, mindkét területen képzett és tapasztalattal rendelkező lebonyolító csapatot épít. A klub ügyvezetője elmondta, hogy nemcsak a sportolói, hanem szimpatizánsi bázisa is nagy a VEDAC-nak, akikre számíthatnak a rendezvények lebonyolításában. A csapatszervezésen túl az eszközállomány és a sportprogramok bővítését is tervezi a klub, mellyel tovább kívánja erősíteni aktív jelenlétét a veszprémi sportéletben.