Speciális játékhelyzeteket gyakorolt Telkiben a női kézilabda-válogatott

Speciális játékhelyzeteket gyakorolt áprilisi összetartásán, hétfőn és kedden Telkiben a magyar női kézilabda-válogatott.

A második napi délelőtti médianyilvános edzés után Siti Beáta, a csapat edzője az MTI-nek elmondta, ezúttal sokkal inkább kitértek a részletekre, például a létszámfölényes szituációk gyakorlására, vagy a visszarendeződés pontosítására, és felhasználták a decemberi, németországi világbajnokság, illetve a márciusi, Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezők tapasztalatait.

A tréner hozzátette, a Dunaújváros jobbátlövője, Kovács Anna ezúttal a B keretben kapott helyet, de ha megfelelő teljesítményt nyújt, visszakerülhet az A csapatba.

Siti Beáta úgy fogalmazott, a beálló érzékeny poszt a magyar válogatottnál, erre megoldást jelenthet a Siófok játékosa, a tunéziai-magyar kettős állampolgárságú Elghaoui Asma, aki a B kerettel gyakorol. A győri színekben tavaly Bajnokok Ligája-győztes beálló az afrikai ország képviseletében részt vett a 2015-ös olimpiai selejtezőn, ezért eddig nem léphetett pályára a magyar nemzeti együttesben, de idén nyártól erre is sor kerülhet.

A Ferencváros irányítója, Kovacsics Anikó kitért rá, hogy az egy-két napos összetartásokat Kim Rasmussen szövetségi kapitány iktatta be a válogatott éves programjába.

"Taktikai dolgokról volt szó, amiken javítanunk kell. Ezek apróságok, de egy mérkőzésen nagyon fontosak tudnak lenni. Mindig jó, ha van idő átvenni ezeket" - magyarázta.

Hangsúlyozta, egyrészt nem végeztek olyan megterhelő munkát, amiből probléma lenne a bajnoki hajrában, másrészt a válogatott nagyon fontos része a pályafutásuknak.

http://www.hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/04/17/6813.jpg
MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar együttes május 30-án Koszovó vendégeként lép pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, amit június 2-án Kecskeméten a fehéroroszok elleni mérkőzéssel zár. Rasmussen csapatának jelenleg a hollandokhoz hasonlóan hat pontja van, vagyis már csak matematikailag nem biztos a kijutása a decemberi, franciaországi tornára.

Kovacsics leszögezte, összességében elégedett azzal a teljesítménnyel, amelyet eddig mutattak klubcsapatával, a Ferencvárossal.

"Az nem pozitív, sőt csalódás, ahogyan a legutóbbi, rosztovi mérkőzésünk sikerült, de a Magyar Kupa-elődöntővel például elégedett vagyok, mert nagyon jó meccs volt, és sok erényét megmutatta a csapat" - nyilatkozta.

Az FTC a hazai kupa elődöntőjét csak hétméteresekkel veszítette el a későbbi győztes Győri Audi ETO KC-val szemben, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében pedig kettős vereséggel zárta az orosz Rosztov-Don elleni párharcot.

A fővárosiak továbbra is százszázalékos teljesítménnyel büszkélkedhetnek a bajnokságban, de a tavaszi hajrában heti két mérkőzésük lesz, ráadásul a május 2-án sorra kerülő győri rangadóig sorrendben az Érddel, a Dunaújvárossal és a Debrecennel találkoznak.

"Az addig hátralévő feladatokat úgy kell megoldanunk, hogy nyitott kérdés legyen az a meccs. Fizikálisan ki tudjuk pihenni magunkat, és bár fejben fáradtabb a csapat, ez a legfontosabb része a szezonnak" - vélekedett Kovacsics.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook