Rasovszky vezetett, de eltévedt

Rasovszky Kristóf vezető pozícióban tévesztette el az utolsó fordulók egyikét, és így végül be kellett érnie a 12. pozícióval, míg Olasz Anna a 16. helyen zárt a nyíltvízi úszó FINA Világkupa második állomásán, a Seychelles-szigeteken.

Elképesztő ziccert hagyott ki Rasovszky Kristóf a Világkupa-sorozat legegzotikusabb állomásán, a Seychelles-szigetek mellett rendezett 10km-es viadalon. A veszprémiek 21 éves klasszisa – aki tavaly a férfimezőnyben egyedüliként három Világkupa-állomáson is diadalmaskodott – öt és fél körön át vezette a hatkörös versenyt, ám az utolsó fordulók egyikénél letért az „ideális ívről”, és mire észbekapott, már késő volt. Jellemző, hogy ezzel a tévesztéssel együtt mindössze 9.2 másodperccel maradt el a győzelmet óriási csatában megszerző olasz Simone Ruffini mögött. Mindez azonban ugyanúgy a 12. helyhez volt csupán elég, mint az idénynyitón, Dohában.

http://www.hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/05/21/6893.jpg
Fotó: MÚSZ

„Jó erőben voltam, talán túl sokáig vezettem – értékelte a történteket Kristóf. – A hollandok szakvezetője a verseny után közölte, megkapom az edzők különdíját, amiért a hatból gyakorlatilag öt és fél körön át az élen mentem. Sajnos, azzal a tévesztéssel az utolsó körben rengeteg erőt veszítettem, mert vissza kellett úsznom, és így a hajrára már nem maradt elég energiám. Ennek ellenére azt mondom, a forma jó volt, ma hibáztam, de ebből tanul az ember – inkább most történjen ez, mint egy igazán nagy világversenyen.”

A hölgyek küzdelme is hasonlóan ádáz volt, az élmezőny szinte végig együtt volt, Olasz Anna a második kör végén még a második helyen állt, féltávnál hetedik volt, az utolsó két etapra viszont visszacsúszott a 16. helyre, és innen már nem tudott előrébb törni, azaz szinte ugyanúgy zárt, mint Dohában (ott 17. lett). Itt is olasz siker született, a 2017-es összetett győztes Arianna Bridi 0.3 másodperccel előbb érintette meg a panelt a brazil Ana Marcela Cunhánál.

Folytatás júniusban, 9-én a portugáliai Setubalban, majd egy héttel később, 16-án, Balatonfüreden, ahol a negyedik állomás egyszersmind a Magyar Úszás Napja is lesz, ahol a profik mellett az amatőrök számára is rendeznek nyíltvízi tömegviadalt.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook