Feladatok a legjobbak között

A VEDAC több versenybírója közreműködik az idei év két legrangosabb hazai atlétikai viadalán, a Gyulai István Memorialon és az ifjúsági Európa-bajnokságon.

A versenyrendezés, a versenybírók minősítése és aktív szerepvállalása terén is sokat lépett előre egyesületünk az idén.

Országos szinten kiemelkedő mozgósítást követően közel félszázan vettek részt a VEDAC, a Pannon Egyetem és a Magyar Atlétikai Szövetség által szervezett versenybírói tanfolyamon, ahol 39-en szereztek harmad-, hatan pedig másodosztályú minősítést.

- A Pannon Egyetem által biztosított tanterem megfelelő helyszín volt a hathetes kurzus számára. A tanfolyam anyagát Gál Lászlóval közösen és megosztva ismertettük az igen lelkes és aktívan érdeklődő hallgatósággal. A tanfolyam egy vizsgával zárult, 39 fő érte el a III. osztályú minősítéshez szükséges minimális 50%-os eredményt. A II. osztályú feltételeknek (írásbeli, szóbeli) 7 fő felelt meg, akik szintén igen felkészültnek bizonyultak – értékelt Szöllősi Miklós, a MASZ Észak-Dunántúli Regionális Igazgatóságának elnöke.

Németh Attila, a veszprémi egyesület ügyvezetője elmondta, kiemelkedő létszámmal rendezték meg az ingyenes továbbképzést, és örömteli volt, hogy sikerült mozgósítani a veszprémi atlétika versenyeken közreműködő aktívák jelentős részét, akik immár versenybírói minősítéssel rendelkeznek.

Székesfehérvárról, Tapolcáról és a megyeszékhelyről, illetve környékéről érkeztek a jelentkezők, akik a sikeres záróvizsgát követően már rendszeresen közreműködhetnek a különböző atlétikai versenyeken.

http://www.hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/06/30/7006.jpg

Németh Attila hozzátette, a VEDAC célja az, hogy egy-egy versenybírót több területen is alkalmazni tudjanak, a minősítést szerzett résztvevők minél szélesebb szabályismerettel rendelkezzenek.

A klubnál Stiglic Edit fogja össze a versenybírókat, így aktív szerepet vállalt abban, hogy ilyen nagy létszámban zajlott a tanfolyam.

A VEDAC legrutinosabb versenybírói a következő bő egy hétben komoly feladatok előtt állnak, hiszen közreműködnek hazánk egyik legnívósabb atlétikai viadalán, a Gyulai Memorialon (2018. július 1-2.), illetve az U18-es győri ifjúsági Európa-bajnokságon (2018. július 5-8.) is.

A székesfehérvári Gyulai Memorialon Szabóné Harlai Katalin a kalapács- és diszkoszvetés vezetőbírája lesz, Stiglic Edit elnökhelyettesként tevékenykedik majd, míg Kovács Ida, Esső András és a Szabó Zoltán Ernő versenybíróként vesz részt az eseményen.

Az U18-as Európa-bajnokságról sem hiányozhat Stiglic Edit, aki a meeting-menedzser feladatit látja el, ő koordinálja az egész versenybírói stábot. Szabóné Harlai Katalin ugyancsak a kalapács- és diszkoszvető számok vezető bírója lesz, míg Dobos Rita, Kovács Ida, Tóth Lívia, Mozsdényi Dávid, Szabó Zoltán Ernő, Szász András fontos versenybírói feladatokat kaptak.

A rangos viadalokon a VEDAC versenybírói hasznos tapasztalatokat szerezhetnek, amit a veszprémi rendezésű versenyeken is kamatoztathatnak.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook