Akire érdemes lesz odafigyelni

„Hiszem, hogy az előttünk álló szezon végén dobogón zárunk” – mutatott irányt Gyene Norbert, a Veszprémi Kézilabda Kft. nemrég szerződtetett jobbszélsője, aki öt éve Bajnokok Ligája mérkőzésen lőtt gólokat, míg tavaly hazánk legjobb strandkézilabdázójának választották meg.

A Telekom Veszprém huszonnégy éves, saját nevelésű játékosa először a 2009/2010-es idényben tűnt fel a sportági almanachokban, akkor még a klub NB I-es serdülőcsapatában szorgoskodott, majd a következő kiírásokban már az ifjúságiak és a juniorok között termelte a gólokat, hogy aztán az NB II-es felnőtt gárdában is helyet kapjon. Akkortájt végigjárta a világhírű klub korosztályos műhelyeit, majd 2013. őszén a jogelőd MKB-MVM Veszprémben is bemutatkozott, melynek színeiben 2013/2014-ben hetvenöt találatra volt jó, közben pedig a BL-ben is letette a névjegyét. Az egyik legemlékezetesebb alakítását a Motor Zaporizzsja elleni csata során (44-27) nyújtotta, akkor az ukrán hálóőrnek háromszor köszönt be. Az egyesület a következő évadra a PLER-Budapestnek (109 gól), majd a Balatonfüredi KSE-nek (57 gól) adta kölcsön, ám a 2016/2017-es bajnokságban ismét a Telekom-szerelését öltötte magára (5 gól). A sokszoros ifjúsági és junior válogatott legutóbb az Orosházi FKSE-Linamarban szerepelt (93 gól), viszont a soraikban hiába nyújtott remek teljesítményt, a Békés-megyeiek végül kiestek a másodosztályba.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/08/14/7059.jpg
Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

– Az orosháziak szerették volna, ha velem harcoljuk ki az NB I-be való visszajutást, ám mikor értesültem a kisebbik veszprémi klub megkereséséről, hovatovább nem volt miről beszélni, tudtam, hogy „továbbállok”, helyesebben visszatérek a királynék városába, a legendás Éles József vezette csapathoz – mondta Gyene Norbert (185 centi, 64 kiló). Ezer szállal kötődök Veszprémhez, temérdek emlék köt a bakonyi megyeszékhelyhez, ki feledné, hogy hajdan öt-hat ezer ember tapsolt a megmozdulásaim után. Boldog vagyok, hogy újra itt játszhatok, még ha egyelőre „csak” a második ligában is. Eddig csak pozitív benyomásokkal szembesültem. Jól érzem magam a keretben, mindenki kedves és segítőkész, igaz, próbálok is gyorsan beilleszkedni a közegbe. Most azon vagyok, hogy a másutt megszerzett tapasztalataimat ebben a kötelékben kamatoztassam. Szerencsére az új állomáshelyemen több társamat is ismerem korábbról. A felkészülésünk jelenleg az alapozásnál tart, majd a taktika elsajátítása lesz soron.

A játékos nem pihent sokat a holt idényben, lévén, a nyarai régóta a strandkézilabdázásról (is) szólnak; még ha a forró homokon való időtöltés a „hőskorban” egyszerű hobbitevékenységnek indult. A válogatottunkkal ezúttal harmadik lett a kazanyi világbajnokságon (…a klub másik új szerzeményével, Priczel Bencével karöltve), ez karrierje első felnőtt érme világversenyről. A nemzeti együttesünkkel az előző vb-n, a tavalyi világjátékokon, valamint a 2015-ös és 2017-es Eb-n negyedik helyen végzett, azt megelőzően első lett a junior Eb-n és harmadik az ifjúsági kontinens-vetélkedőn. Ezen szakágban is kitűnő erényeket csillogtat, ehhez legyen elég annyi, hogy tavaly, idehaza az év strandkézilabdázójának választották.

Az oroszországi esemény miatt csak múlt héten csatlakozott a Veszprémi Kézilabda Kft.-hez, és a csapattal nyomban Csehország felé vették az irányt. Az ottani edzőtáborozás monotonságát egy hasznos teszttornán történő részvétellel törték meg, az első ligás riválisaik ellenében másodikak lettek. A fináléban a házigazdáktól kaptak ki, egy góllal, miközben a bírók ítéletei inkább a vetélytársnak kedveztek. – Ez mit sem von le abból a tényből, hogy a srácokkal jó úton járunk, az NB I/B bajnoki nyitányára ütőképesek leszünk. Ahogy hallottam róla, elvárás velünk szemben, hogy mielőbb feljussunk az NB I-be. Szerintem egy hajtós és futós, mindenkor küzdő alakulatunk lesz, melynek a legnagyobb erénye a csapategység lehet. Ezzel együtt, sok munka vár még ránk, de dolgozunk is ezerrel, hogy a terveinket siker koronázza.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook