Nem azt csinálták, amit elterveztek

Sok technikai hibát vétett és vagy egy tucat ziccert hagyott ki a Veszprémi Kézilabda Kft. az NB I/B Nyugati-csoport városi rangadóján, a megingások aztán megpecsételték a sorsukat: újabb vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/10/14/7182.jpg
Fotó: Cseh Péter

Ahogy arra számítani lehetett, csalóka volt a „vendégek” tabellán elfoglalt helyezése, hiszen a kezdő sípszó előtt hiába álltak (…pont nélkül) nyeretlenül, átérezték a háromesélyes presztízscsata fontosságát (0-3). Ezen „felütésük” a teljes mérkőzésnek forgatókönyvet adott: a mieink a folytatásban az eredmény után futottak, viszont nehezen találtak rést a falon, míg a másik térfélen nem tűntek határozottnak (3-7). Később sikerült túljárni a „telekomosok” eszén (7-7), de mikor utolérték őket, a játékukat illetően mindig megállt a tudomány. A kritikus pillanatokban rendre megremegett a kezük, rossz döntéseket hoztak: nem éltek az adódó lehetőségekkel (9-12). A második félidőben is nagy csata zajlott a pályán, dacára annak, hogy az évadban eddig a vártnál gyengébben teljesítő alakulatok feszültek egymásnak (17-19). A hazaiak nem tudtak stabil védekezéssel szolgálni, s néha támadásban is akadtak gondjaik (21-25). Hári Leventéék nem kézilabdáztak magas szinten, ám mindenhonnan felálltak, és a pontatlanságaik ellenére volt sanszuk a pontszerzésre (24-25). A hajrában sajnos nem a megbeszéltek szerint viaskodtak, a rutintalanságuk miatt elbizonytalanodtak, az – akaratosabb és fegyelmezettebb – ellenfél pedig a fontos erőfelmérő végén is nyomást gyakorolt rájuk (27-31).

Éles József: Ami a leglényegesebb, a helyzeteinket nem tudtuk hatékonyan kihasználni, míg ezen képtelenek vagyunk változtatni, a tabellán aligha jutunk előrébb. Sok munka vár még ránk, igaz, azt sem hallgathatom el, hogy a játékvezetők ezen a jó tempójú mérkőzésen részrehajlóan bíráskodtak, az ítéleteikkel pedig általában a vetélytársunkat segítették.

Veszprémi Kézilabda Kft. - Telekom Veszprém U21 31-33 (14-15)

Veszprém, 100 néző. Vezette: Altmár, Horváth.

VKKFT: Holló – Gyene, Bartha 1, Tóth 3, Heiczinger, Éles B. 10/4, Hári 3. Csere: Nagy (kapus), Füleki, Szeitl 5, Kristóf 4, Somogyi, Priczel, Szmetán P. 4, Szöllőskei 1. Megbízott edző: Éles József.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook