Két mérkőzésen Csoknyai István irányítja a férfi kézilabda-válogatottat

A soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn Csoknyai István irányítja a magyar férfi kézilabda-válogatottat, erről a magyar szövetség elnöksége határozott csütörtöki ülésén.

A szövetség tájékoztatása szerint Csoknyai munkájára később is számítanak a nemzeti együttesnél, a közeljövőben születik majd döntés arról, hogy milyen feladatkörben.

A válogatott hétfőtől Érden és Budaörsön készül együtt. A csapat szerdán Érden fogadja Szlovákiát a 2020-as Eb-selejtező első felvonásán, majd jövő szombaton Páduában (Padovában) Olaszország vendége lesz.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/10/18/7196.jpg
Fotó: MKSZ

Az MKSZ október 5-én közös megegyezéssel bontott szerződést Ljubomir Vranjessel, aki tavaly nyár óta irányította a nemzeti csapatot. Vezetésével az együttes szerzett pont nélkül esett ki a januári, horvátországi Eb csoportkörében, júniusban viszont a világbajnoki bronzérmes Szlovéniát búcsúztatva kijuttatta a válogatottat a januári, német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs vb-re. A váltás összefüggött azzal, hogy Vranjest négy nappal korábban felmentették a munkavégzés alól a Telekom Veszprém csapatánál, amelynek vezetőedzője volt.

A magyarok a januári vb-n Svédországgal, Katarral, Argentínával, Egyiptommal és Angolával szerepelnek azonos csoportban.

A magyar férfi válogatott kerete a Szlovákia és Olaszország elleni Eb-selejtezőkre

Kapusok: Mikler Roland (Telekom Veszprém), Borbély Ádám (Wisla Plock), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Balatonfüred), Vasic Marko (Csurgó)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Ferencváros), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Bartók Donát (TBV Lemgo)
Irányítók: Lékai Máté (Telekom Veszprém), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya)
Beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Ferencváros), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Ligetvári Patrik (Ademar León), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya), Faluvégi Rudolf (HSB Nantes)
Balszélső: Bóka Bendegúz (Balatonfüred) 

A magyar válogatott további Eb-selejtezői

április 10. vagy 11.: Oroszország-Magyarország
április 13. vagy 14.: Magyarország-Oroszország
június 12. vagy 13.: Szlovákia-Magyarország
június 15. vagy 16.: Magyarország-Olaszország

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook