Kitettek magukért

Megszakította rossz sorozatát a Veszprémi Kézilabda Kft. az NB I/B Nyugati-csoportban, gárdánkat ezúttal idegenben érte sikerélmény, aminek révén remélhetőleg kilábalnak az ősz eleji hullámvölgyükből.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/10/22/7207.jpg
Fotó: Cseh Péter

A vendégek nem feltartott kézzel léptek pályára a tabellán előttük álló ellenfél otthonában, próbálták felvenni azt a ritmust, amit eleinte a másik oldal diktált (3-3). Az együttesek nagy sebességgel játszottak, a nézők csak kapkodták a fejüket – a gyors akciók láttán –, majd hat–hat után megremegtek a füredi kezek, míg a mieink az eredményes lerohanásaiknak köszönhetően lendületbe kerültek (6-11). Tóth Mártonék a saját „műsorukra” figyeltek, nagy szívvel viaskodtak, de – Anderlik-kapus közbeavatkozásai ellenére – védekezésben azért nem nyújtottak emlékezeteset (12-14). Igyekeztek menet közben taktikát váltani, majd a frissebbségük okán újabb lövéseik jöttek be (14-18). A csapatunk a második félidő elején buta hibákat vétett, nem volt pontos a produkciója, a magukra húzott rivális pedig a megingásuk alatt jelezte: ők még nem adták fel a csatát (23-23). A folytatásban sikerült alázatosabban és harcosabban játszani, meg is valósultak az elképzeléseik, így megállították a KSE-attakokat (24-28). A bajnoki hátralévő részében öröm volt nézni a kreatívabb és fegyelmezettebb Éles Benedekéket, akik kihasználták a helyzeteiket – emiatt az elbizonytalanodott hazaiak alárendelt szerepre kényszerültek, már nem tudtak lépést tartani a veszprémiekkel (27-34). A találkozón a vendégek újoncot is avattak, és a szép jövő előtt álló Fazekas Gergő gólokkal és -passzokkal hálálta meg a szakmai stáb bizalmát.

Éles József: Szükségünk volt erre a sikerélményre, ami jót tehet az önbizalmunknak. Az előzetes terveinket kilencven százalékban megvalósítottuk, alázatosan, mégis felszabadultan kézilabdáztunk, igaz, hátul azért követtünk el hibákat. Ha az előző hetekben is így teljesítettünk volna, most nem a kilencedik helyen állnánk.

Balatonfüredi KSE U21 - Veszprémi Kézilabda Kft. 33-38 (19-20)

Balatonfüred, 100 néző. Vezette: Fekete, Tóth.

VKKFT: Anderlik – Szmetán P., Bartha 5, Tóth 5, Szeitl 3, Éles B. 10, Szöllőskei 4. Csere: Holló (kapus), Somogyi, Heiczinger, Bárdos, Priczel 5, Kristóf 3, Gyene, Hári, Fazekas 3.
Megbízott edző: Éles József.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook