Szerda este játszik Mannheimben a Veszprém

Szokatlan időpontban, szerda este játssza következő mérkőzését a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

A nyolc forduló után négy győzelemmel és négy vereséggel rendelkező magyar csapat a német Rhein-Neckar Löwen vendége lesz Mannheimben. A két együttes legutóbb november 3-án találkozott egymással, akkor a Löwen 29-28-ra győzött idegenben. Egymás elleni mérlegük a nemzetközi porondon veszprémi szempontból 2008 óta négy győzelem, két döntetlen és három vereség.

A Telekom Veszprém játékosai a mostani szezonban szinte minden szoros mérkőzésen, mindkét félidőben nagyjából húsz perc után elfáradtak fejben és fizikailag egyaránt, a szombati BL-meccsükön azonban kitartott a kezdeti lendületük. A svéd bajnok IFK Kristianstad 36-27-es legyőzése azt jelenti, hogy továbbra is versenyben vannak a harmadik helyért az A csoportban, ennek eléréséhez azonban már bravúrokra lesz szükség.

A Rhein-Neckar Löwen elveszítette legutóbbi két mérkőzését: a múlt héten a BL-ben 31-26-ra kikapott a francia Montpellier otthonában, hétfőn este pedig 27-20-as vereséget szenvedett a címvédő Flensburg vendégeként bajnoki rangadón.

A Löwen legnagyobb és közismert taktikai fegyvere a létszámfölényes támadójáték, amit azonban a Flensburg nagyszerűen hatástalanított.

Klubja honlapján David Davis, a Veszprém vezetőedzője elmondta, következő ellenfelüknek szinte mindig sok meccse van, ezért már felvette ezt a ritmust.

"Azt várom, hogy növeljük a szintet, és hasonló következetességgel játsszunk, mint a hétvégén. Szerintem van esélyünk a két pontért küzdeni" - tette hozzá a spanyol tréner.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/11/20/7276.jpg

Dragan Gajic is arról beszélt, fent kell tartaniuk, sőt növelniük azt a lendületet és lelkesedést, amit az előző meccsen mutattak.

"Nem a taktikai rész most a lényeg, vagy a kézilabda része, sokkal inkább mentálisan és pszichikailag kell előrelépnünk. Azt a teljesítményt kell tartanunk, amivel az utolsó találkozón játszottunk" - mondta a szlovén jobbszélső.

Honfitársa, Blaz Blagotinsek kiemelte, a Löwen játékosai nagyon sokat futnak, és a védelmük is nagyon jó, de meglátása szerint is a hét a hat elleni játékuk hatástalanítása lehet a győzelem kulcsa.

"A kiemelkedő játékosok megállítása is nagyon fontos ahhoz, hogy nyerjünk. Rájuk is külön készülni kell, mivel voltak ebből problémáink a veszprémi összecsapáson" - nyilatkozta a beálló.

A Löwen a mostani szezonban csak egyszer kapott ki hazai pályán: október közepén a THW Kiel győzött Mannheimben három góllal.

A hat győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkező MOL-Pick Szeged szombaton az egész BL-ben egyedüliként százszázalékos Paris Saint-Germaint fogadja a B csoportban.

A magyar csapatok programja a 9. fordulóban

szerda:
A csoport: Rhein-Neckar Löwen (német) - Telekom Veszprém, Mannheim 19.00

Az állás: 1. Barcelona (spanyol) 14 pont, 2. Vive Kielce (lengyel) 12, 3. Rhein-Neckar Löwen 10 (255-238), 4. Vardar Szkopje (macedón) 10 (225-219), 5. Telekom Veszprém 8, 6. Meskov Breszt (fehérorosz) 4, 7. Montpellier HB (francia) 3 (216-239), 8. IFK Kristianstad (svéd) 3 (226-272)

szombat:
B csoport: MOL-Pick Szeged - Paris Saint-Germain (francia) 17.30

Az állás: 1. Paris Saint-Germain 16 pont, 2. MOL-Pick Szeged 13, 3. HBC Nantes (francia) 7, 4. Flensburg-Handewitt (német) 6 (216-217), 5. Skjern HB (dán) 6 (227-239), 6. RK Celje PL (szlovén) 6 (206-224), 7. Motor Zaporizzsja (ukrán) 5 (237-248), 8. PPD Zagreb (horvát) 5 (198-226)

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook