Norvégiában készülnek az Európa-bajnokságra a magyarok

A magyar női kézilabda-válogatott csütörtöktől vasárnapig az Oslóhoz közeli Fornebuban sorra kerülő hagyományos Möbelringen Kupán készül a jövő héten kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese csütörtökön az Európa-bajnok norvégokkal, szombaton a világbajnok franciákkal, majd vasárnap a dánokkal mérkőzik meg.

A magyar keret tagjai szinte minden hónapban együtt töltöttek egy-két napot, ennek ellenére a dán edzőnek a kontinenstorna előtt egy héttel a hiányzók miatt ismét a csapatépítéssel kell foglalkoznia. Hornyák Dóra, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára családalapítás, Kisfaludy Anett és Tomori Zsuzsanna sérülés miatt nem játszik, Bódi Bernadett pedig ideiglenesen lemondta a szereplést.

A válogatott hétfőn kezdte a felkészülést, és az első napon Rasmussen kérésére együtt edzett a Ferencváros serdülő fiúcsapatával.

"Amióta elkezdtem a munkát, számos játékos sérült meg, vagy esett teherbe. Egész 2018-ban próbáltam felépíteni a védelmet Kisfaludyval és Hornyákkal, erre egy hét alatt gyakorlatilag eltűntek. Ez természetesen frusztráló, de számomra ez egy kihívás, ebből kell a legjobbat kihoznom" - nyilatkozta a kapitány az M4 Sportnak.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/10/01/7134.jpg

Hozzátette, a következő tíz napban rá kell jönnie, ki kivel passzol össze, hiszen erről egyelőre elképzelése sincs.

"Teljesen új középső védelmünk van, tagjai sosem játszottak együtt, három napon belül pedig már a világ legjobbjával, Norvégiával találkozunk. Ezek a felkészülési mérkőzések meg fogják mutatni, mit kell kijavítanunk" - vélekedett.

Rasmussen úgy fogalmazott, a torna jó tapasztalatszerzés lesz a fiatalok számára, hiszen ugyanúgy nagy tempóban, öt-hatezer néző előtt kell játszaniuk a meccseiket, mint jövő héttől az Európa-bajnokságon.

"Hiszünk magunkban, küzdünk, és tanulunk abból, amit a norvégok, a franciák és a dánok tanítanak majd nekünk, annak érdekében, hogy Hollandia, Spanyolország és Horvátország ellen már kevesebb hiba csússzon be" - magyarázta.

A Möbelrigen Kupa házigazdája, az Európa-bajnok norvég csapat sérülés miatt nélkülözni kénytelen a Győri Audi ETO KC jobbátlövőjét, Nora Mörköt, szerepel viszont a keretében az ugyancsak győri Veronica Kristiansen, Stine Oftedal, Kari Brattset, illetve a siófoki Silje Solberg.

A világbajnok franciáknál a győri Amandine Leynaud és a siófoki Estelle Nze-Minko, a dánoknál pedig a debreceni Lotte Grigel, a győri Anne Mette Hansen játszik az NB I-es légiósok közül.

A franciaországi Európa-bajnokság jövő csütörtökön kezdődik, a magyar csapat szombaton játssza első mérkőzését a C csoportban, Montbéliard-ban.

A Möbelringen Kupa programja

csütörtök:
Norvégia-Magyarország 18.15
Franciaország-Dánia 21.00

szombat:
Magyarország-Franciaország 17.00
Norvégia-Dánia 19.15

vasárnap:
Dánia-Magyarország 16.00
Norvégia-Franciaország 18.15

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook