Harminc gól felett…

Meggyőző teljesítményt nyújtott tegnap a Veszprémi Kézilabda Kft. az NB I/B Nyugati-csoportban, gárdánk szinte az első perctől kezdve vezetett és végül megérdemelt győzelmet aratott.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/11/25/7293.jpg

Miközben az ősszel még nyeretlen sereghajtó érkezett a királynék városába, Éles Benedekék főként a saját játékukkal törődtek, ennek megfelelően nyomban magukhoz ragadták a kezdeményezést (3-1). A hazaiak próbálták „faképnél hagyni” az ellenfelet, és ugyan akadtak kisebb hibáik, kézben tartották az irányítást (6-3). Ám hiába találtak réseket a rivális falán, a hátsó alakzatuk feszességét illetően nekik is jelentkeztek gondjaik (8-7). Nem tudtak nagyobb különbséggel elhúzni, mert a battaiak a derbi ezen szakaszában komoly ellenállást tanúsítottak, igyekeztek nagy csatára késztetni a mieinket (11-10). Azért a folytatásban valamelyest normalizálódott a kapus és a védők közötti összhang, elől pedig gyorsan és pontosan iparkodtak (15-10). Noha a második félidőben a veszprémiek lőtték az első gólt (20-15), később kihagyott a figyelmük: a vendégek felzárkóztak és visszajöttek a mérkőzésbe (20-19). Tombor-edzőnek sikerült rendezni a sorokat, így ha a tanítványok nem is tudtak meglépni, de összekapták magukat (24-21). A találkozón állandósult a felek közötti három-négygólos eltérés, a koncentráltabb bakonyiak kihasználták a lehetőségeiket – gólgyártásra szánták el magukat –, a védelmükkel viszont nem lehettek elégedettek (29-25). A hajrában kisebb nyomás alá helyezték a vetélytársat: lendületesen jó iramot diktáltak. A sérült Tóth Mártont, Gyene Norbertet és Holló Márkot nélkülöző csapatunk összességében nem lehet békétlen, hiszen támadásban igazán eredményesek voltak.

Tombor Csaba: Tudtuk, hogy egy hajtós és kemény bajnoki vár ránk, az ellen ugyanis messze nem olyan rossz, mint azt a tabellán elfoglalt helyezésük mutatja. A védekezésünk elmaradt a várttól, elől ellenben megvalósítottuk az elképzeléseinket. Megyünk tovább, szeretnénk a két idei párharcunkat is hozni.

Veszprémi Kézilabda Kft. - Százhalombattai KE 32-26 (19-15)

Veszprém, 100 néző. Vezette: Sándor, Szabó.

Veszprém: Anderlik – Hári 4, Bartha 4, Kristóf 2, Szeitl 5, Éles B. 10, Szmetán P. 4. Csere: Nagy (kapus), Füleki, Szmetán M. 2, Somogyi, Priczel, Szöllőskei 1, Szabó N., Bárdos, Bugyáki. Megbízott edző: Tombor Csaba.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook