Járják tovább az útjukat

Izgatottan várják az év utolsó csatáját a Veszprémi Kézilabda Kft. aktívái, akik szerint nincs kifogás, december nyolcadikán (szombat, 13 óra) itthon kell tartaniuk a pontokat.

A mieink az előző fordulóban megérdemelték volna a sikert az NB I/B Nyugati-csoportban, ám a Szigetszentmiklósi KSK időn túli büntetővel döntetlenre mentette a derbit (26-26). A betegségek és sérülések miatt tartalékos bakonyiak felpörögtek a találkozóra, már az elején jó döntéseket hoztak, így gondokat okoztak az esélyesebb hazaiaknak. Füleki Áronék igazolták, hogy bravúrra készülnek, rendre elbizonytalanították az ellent, és fordulás után is forszírozták a hét a hat elleni játékot. A záró két percre huszonhárom–huszonhattal fordultak, aztán a diadal kapujában megbotlottak.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2018/12/05/7324.jpg

A kilenc ponttal hatodik helyen álló gárdánk hétvégén a tizenegyedik, utolsó előtti Tungsram SE-Nagykanizsát fogadja, akik eddig öt pontra voltak jók. Két gólvágóval (…Tóth Károly és Gazdag Tibor) rendelkeznek, ezért is fontos, hogy a hátsó alakzatuk elvétve veszítsen a hatékonyságából.

– Tiszteljük a leendő ellenfelünket, vagyis ébernek kell maradnunk, mert főként a királynék városában nyerni szeretnénk – mondta Éles József, a klubot működtető gazdasági társaság ügyvezetője. Nem várok könnyű mérkőzést, már csak azért sem, mert van még mit javítanunk a játékunkon. A védőfalunk jobban is működhetne, a kapussal nagyobb összhangba kerülhetne, de ha szigorú akarok lenni: a játék minden elemében fejlődhetünk. Igaz, a teljesítményünket illetően látszik a fejlődés. Legutóbb nem volt gond a srácok hozzáállásával és szinte végig fegyelmezetten kézilabdáztak. Most is próbáltunk felkészülni a riválisból, ugyanis szükségünk van a két pontra, hogy elérjük a féléves célunkat. Motiváltak vagyunk, járjuk tovább az utunkat és azon vagyunk, hogy fejlődjünk. Jó lenne ambiciózusan egy jó csatát vívni, valamint feltartani azt a lelkesedést és lendületet, amit az előző bajnoki jelentős részében mutattunk. Védekezésben nem szabad sokat hibáznunk, s koncentráltnak kell lennünk, mert a saját játékunkat akarjuk minél gyorsabban előadni. A vetélytárson most talán nincs akkora nyomás, mint rajtunk, ezzel együtt megpróbáljuk a gyenge pontjaikat megtalálni és feltörni.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook