Nehéz szülés volt

Gyakran a kötelező győzelmet a legkeservesebb megszerezni, eme tételt igazolta a dr. Hepp Ferenc emlékkupa ötödik fordulója: a hazai környezetben szerepelt Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a vártnál jóval körülményesebben váltott jegyet a sorozat négyes döntőjére.

Az NB I/B Piros-csoport veretlen éllovasa a feldobás előtt arról szőtt terveket, hogy a – kupában korábban magabiztosan elpáholt – szombathelyiek, soproniak és bonyhádiak után, Puszta Dávidék skalpját is az övére tűzi. Egyébiránt a mieinknek nemrég a másodosztályú bajnokságban is meggyűlt a baja a huszonkettedik kerületiekkel (…akkor a nyolcadik helyezettet a Vetési gimnázium tornatermében kilencven–nyolcvankettőre mattolták). A harcos és veszélyes vetélytárs most is minden dicséretet megérdemel, mert úgy álltak a mérkőzéshez, ahogy azt a felkészítőik elvárták tőlük (…tisztességgel helytálltak és végig komoly ellenállást tanúsítottak). Kosárlabdázóink az izgalmas összecsapáson többször is „lejtőre kerültek”: gyengén védekeztek és pontatlanul dobtak, összességében sokat hibáztak. Nem ízlett nekik az ambiciózus rivális agresszív harcmodora, akik az utolsó pillanatig igyekeztek megnehezíteni a dolgukat.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2019/01/12/7416.jpg

A helyi kedvencek azt szerették volna, ha a közönség jól szórakozik és diadalt ünnepel velük. Az elképzelés második fele megvalósult, vert helyzetben sem lógatták az orrukat, s elszántan vetették magukat a csatába. A hajrában éltek az eséllyel: megragadták az időnként veszettnek hitt fejsze nyelét, de nyilvánvaló, hogy Nebojsa Pavlovicék tudnak ennél sokkal jobban is játszani.

Ezt a Hepp-kupa győri fináléjában is bizonyíthatják – ahol a végső siker a céljuk…

Mérész Csaba: Gratulálok az együttesemnek, hogy ha nem is jó játékkal, de négy közé jutott.

Hoya-Pannon Egyetem Veszprém - Budafoki KK 81-75 (20-27, 21-15, 21-22, 19-11)

Veszprém, 400 néző. Vezette: Török, Szalai, Földesi.

Veszprém: Szabó 13/3, Madár 22/3, Pavlovic 2, Kovács 12, Völgyi 12. Csere: Körtélyesi 8/3, Kerkai 7/3, Balázs 3/3, Helmeczi, Szűcs 2. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Budafok: Lados 5, Siklós 15, Puszta 5/3, Fehér 21/15, Horváth 9/3. Csere: Szántó 6, Mészáros 8/6, Tóth, Kiss 6. Vezetőedző: Károly Máté.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook