Győrben játssza a KEK-visszavágót a Barabás
Mint azt már korábban tudni lehetett, az idei KEK szereplés során a HK Gorodnichanka ellen lép pályára Róth Kálmán csapata. A Fehérorosz egyesülettel tavaly az Érd ellenfeleként találkozhatott a nagyközönség, ekkor feladták pályaválasztó jogukat és mindkét mérkőzésre Magyarországon került sor. Sajnos idén ez az opció nem valósult meg, ugyanis már adottak a Fehérorosz klub lehetőségei ahhoz, hogy hazai környezetben harcolhassanak a továbbjutásért.

A párharc első mérkőzésére idegenben, 2013. november 9-én, helyi idő szerint 17.00 órakor, magyar idő szerint 16.00 órakor kerül sor.
A hazai mérkőzést szerette volna a klub különlegessé tenni, és a lehető legnagyobb támogatást szervezni a lányok mögé nemzetközi menetelésük alkalmával. Ennek érdekében a rendhagyó visszavágóra a Magvassy Mihály Sportcsarnokban a Győri Audi ETO Bajnokok Ligája mérkőzése előtt kerül sor.
A 2013. november 16-i teljes program:
14.45 óra: Veszprém Barabás Duna Takarék KC - HK Gorodnichanka18:30 óra: Győri Audi ETO KC - HCM Baia Mare
A DIGI Sport mindkét mérkőzést élőben közvetíti.
Jegyeket a KEK visszavágóra november 11-étől a Győri Audi ETO jegypénztárában lehet vásárolni 1500 forintos áron, azon szurkolók számára, akik a Győri Audi ETO KC – HCM Baia Mare találkozóra érvényes belépőjeggyel, illetve bérlettel rendelkeznek, a belépőt 1000,- Ft-os kedvezményes áron biztosítja a klub.
A 2013-2014-es bajnoki idényre megváltott bérletek a hazai, nemzetközi kupamérkőzéseken is érvényesek.
A jegypénztár nyitva tartása:
H-CS: 8.30-11.30, 13.00- 15.00
P: 8.30-11:30
A november 9-én esedékes Veszprém Barabás Duna Takarék KC-Békécsabai ENK SE bajnoki mérkőzés időpontja megváltozott a Fehéroroszországban megrendezésre kerülő KEK találkozó miatt. A bajnoki mérkőzés három nappal korábban, november 6-án a megszokott időben 18 órakor kezdődik. A változás az utánpótlás mérkőzéseket nem érinti.