Könnyed hétköznapi bajnoki

Képgaléria a cikk végén
Az előzetes várakozásokkal ellentétben könnyen gyűrte le ellenfelét az MKB-MVM, a Csurgó már az első félidőben megadta magát, utána már hiába küzdött, a különbséget sem sikerült csökkentenie a vendég együttesnek.

Az első gólt a vendégek szerezték, Borsos talált be Fazekas kapujába, majd Jamali egyenlített, ifjabb Iváncsik pedig a vezetést is megszerezte a veszprémiek számára. 3-3-ig volt szoros a mérkőzés, onnantól aztán a csurgóiak egyre többet hibáztak támadásban, védekezésben pedig Gulyást, Ilicset és Ugaldét nem tudták megállítani, 4-4 gólt dobtak a félidő alatt.

Már az első félidő 25. percében számolhatták a szurkolók a 10-et, Ilic góljával 18:8-ra vezetett az MKB, a Csurgó közel 10 percig nem szerezett gólt, Grebenár gólját a 18. percben csak a 26. percben követte Aquirrezahalaga találata. A félidőre maradt a tíz közte, 19:9-cel fordultak a csapatok.

A második félidőben jobban aktivizálta magát a vendégcsapat, a 40. percre már az első félidő góljai számának felénél tartottak (26:14), de az MKB nem torpant meg ahhoz eléggé, hogy sikerüljön csökkenteni a különbséget, pedig még kapuscserével is próbálkozott a Csurgó. A félidő harmadánál időt kért Imre Vilmos 12 gólos hátránynál.

A 45. percre a hazai csapat már kétszer annyi gólt dobott, mint a vendég, 30:15 volt az állás Ugalde góljával. Több lehetősége volt gólt dobni a Csurgónak a második félidőben, amit értékesítettek is, közelebb mégsem kerültek a hazaiakhoz. Az 52. percben kikérték a harmadik időt is, 33:19-nél, rögtön utána Szöllősinek sikerült is betalálnia, 33:20. A találkozót végül papírforma szerint az MKB-MVM Veszprém nyerte 39-23-ra.

Mérkőzéstükör
Carlos Ortega: A szegedi mérkőzés után szükségünk volt erre a győzelemre. Nagy iramú mérkőzés volt, összességében elégedett vagyok a játékunkkal.
Imre Vilmos: 15 percig tudtunk egyenrangú ellenfelei lenni a Veszprémnek, ezt követően a nagyobb sebességgel játszó hazaiak megérdemelten nyertek ilyen arányban.
MKB-MVM Veszprém - Csurgói KK 39:23 (19:9)
Veszprém, Veszprém Aréna, vezette: Bacs, Bán
Veszprém: Fazekas Nándor - Iváncsik Tamás 7/2, Mirsad Terzic 3, Nagy László 2, Schuch Timuzsin, Iman Jamali 3, Cristian Ugalde 6, csere: Gulyás Péter 4, Iváncsik Gergő 5, Carlos Ruesga 2, Momir Ilic 4, Gyene Norbert, Chema Rodriguez 1, Szeitl László
Vezetőedző: Carlos Ortega
Csurgó: Piotr Wyszomirski - Alberto Aguirrezabalaga 4, Borsos Tamás 3, Szöllősi Szabolcs 1, Barys Pukhouski 5, Lele Ákos 4/4, Nagy Máté 1, csere: Pallag Péter (kapus), Herbert Gábor, Grebenár Gábor 2, Gazdag Tibor 1, Vadkerti Gabriel, Országh Ádám, Djorde Golubovic 2
Vezetőedző: Imre Vilmos
Hétméteresek: 2/2, illetve 5/4
Kiállítások: 8 perc, illetve 8 perc