Vereség az időkérések csatáján

Eseménydús, fordulatos, vitatható bírói ítéletekkel tarkított mérkőzésen egy gólos vereséget szenvedett a VESC hazai pályán a Komárom ellen.

Két egymással azonos képességű csapat mérte össze tudását vasárnap este az egyetemi stadionban, az egyaránt 7-7 pontos Gátvölgyi Balázs vezette Veszprémi Egyetem SC és a Márton Ádám irányította Komárom VSE együttese.

Először a vendégek találtak be, majd a hazaiaknál jött a válasz Hamar hétméteresével, a 10. percben már 4-2-t mutatott az eredményjelző. A 13. percben egálra zárkóztak fel a komáromiak (5-5), végül Hamar és Kolep góljainak köszönhetően meglépett a hazai csapat a 24. percben (11-8).

Jól is jött az időkérés a vendégeknek, ismét kiegyenlített Márton Ádám csapata (11-11), végül Rideg és Hamar hétméteres gólja zárta az első félidőt (13-11). Az első félidő krónikájához egy sajnálatos sérülés is hozzá tartozik: Honyec Gábor kezét lövés közben visszarántották, kórházba kellett szállítani.

A második félidőben Rideg és Kolep köszönt be az ellenfél kapujába, majd a vendégeknek is volt válaszuk, maradt a kétgólos különbség egészen a 36. percig (17-15). A veszprémi egyetemisták megnyugtató előnyt harcoltak ki a 41. percig (20-17). Ezután a hazaiak bealudtak, nem volt jó a védekezés, technikai hibákat vétettek, a vendégek pedig négy perc alatt fordítottak az eredményen (20-22), a bakonyiak gólcsendjét Végh András törte meg a 47. percben.

A folytatásban a vendégek uralták a mérkőzést, az 51. percig 21-26-os előnyt szereztek. Nem hagyta magát a veszprémi csapat, Hamar hétméterese, Kolep duplája és Végh András gólja tartotta meg a reményeket a győzelemre (57. perc, 25-26).

A végére fokozódtak az izgalmak, az utolsó percben a vendégek támadhattak, ki is kérte az időt a komáromiak vezetőedzője, azonban a taktika nem jött be, és 20 másodperc múlva ismét időt kértek a vendégek! A hazai közönség és szakvezetés ekkor azt reklamálta, hogy a szabályok szerint az utolsó öt percben mindkét csapatnak egy-egy időkérési lehetősége van, a vendégek azonban kétszer kértek időt.

A vendégeknek nem sikerült gólt szerezniük, 14 másodperce maradt a hazaiaknak, hogy x-re hozzák a meccset. Az egyetemisták edzője kérte ki idejét, majd Kolep vállalta el a gólszerzési lehetőséget, de a vendég kapusnak sikerült megfognia a labdát, így maradt a 25-26-os vendég győzelem.

A veszprémi fiúk december 1-én, 18 órakor vasárnap ismét hazai pályán bizonyíthatnak a Georgikon DSE ellen.

Veszprémi Egyetem SC - Komárom VSE 25:26 (13:11)

Veszprém, Stadion Munkacsarnok, vezette: Cseszregi, Szakatics

Veszprém: Heizer László, Kovács Sándor, Soós Balázs (kapusok), Vincze Péter, Rideg István 2/1, Honyecz Gábor 1, Végh András 3, Németh Péter 1, Molnár Menyhért 2, Végh Attila, Pfujd Tamás, Kolep Miklós 6, Hamar Zoltán 10/3, Károlyfi Viktor, Végh Szabolcs, Dörgő Gyula
Vezetőedző: Gátvölgyi Balázs

Komárom: Melhardt Márton (kapus), Szalay Zoltán 7, Kun Balázs, Csató Balázs, Szakács Tibor, Szűcs Attila, Szűcs Gábor 1, Zalányi Balázs 1, Pekár Bence, Janes Attila 9/3, Csuka Benjámin, Hajdu János 5, Vizeli Csaba, Végh Gergő 3, Kővári Ádám, Szerencsés Márk
Vezetőedző: Márton Ádám

Hétméteresek: 6/3, illetve 3/3
Kiállítások: 12 perc, illetve 12 perc

galeria_417

Képgaléria