Női kézilabda-vb: Kikaptunk a románoktól
Az eddigi mérkőzésekre nem sok magyar szurkoló látogatott ki, de a románok elleni presztízsösszecsapásra már kétezren voltak kíváncsiak a helyszínen. A románokat mintegy háromszázan buzdították. A magyar tábor olykor sértő rigmusokat is megengedett magának. A himnuszok alatt magyar zászlóerdő borította a lelátót.
A százszázalékos és biztos nyolcaddöntős Hajdu-csapat újabb győzelme a csoport első vagy második helyét jelentette volna, ami kedvezőbb ágat biztosítana a folytatatásra. A fontos derbire a korábban beteg Zácsik Szandra is bevethető lett.
Mindkét csapat kőkemény védekezéssel nyitott, és a gólgyártást éppen Zácsik kezdte. Kiss büntetőt védett, a hibázó Marin kiállítása alatt pedig 3-1 lett az állás. A védekezés remek volt, a 12. percben 4-1-nél (Zácsik harmadik villanását követően) a sokat rontó románok időt kértek. Ettől lassan összerázódtak, a 19. percben pedig egyenlítettek (5-5). Fordítani azonban nem tudtak, mert Görbicz továbbra is gólveszélyes volt. Újabb emberelőnyben visszaállt a korábbi különbség, ráadásul Kiss is tartotta jó formáját. Volt már 9-6 is, végül - két eladott labda után - örülni kellett a 10-8-as előnynek a szünetre.

MTI Fotó: Illyés Tibor
A második félidőben is folytatódott az agresszív védekezés mindkét oldalon, a gólok pedig felváltva estek. Ez addig tartott, amíg Ungureanu ki nem védte Görbicz hétméteresét, az exgyőri Bradeanu pedig emberhátrányban betalált.
Negyedórával a vége előtt 14-14 volt az állás, az addig pihentetett Zácsik pedig visszatért. Kiss ziccert fogott, de nem tudta megakadályozni, hogy a 47. percben először vezessenek a románok (15-14). Hajdu János azonnal időt kért, és Szucsánszki lett az irányító (igaz, gyorsan kiállították). Jött a "Harcoljatok!" felszólítás a nézőtérről, és lehetett futni az eredmény után.
Hat perccel a vége előtt 18-16-ra elléptek a románok Ungureanu védéseinek köszönhetően, majd két elrontott támadást büntetettek a románok, és 20-16 lett az állás, onnan pedig már nem volt visszaút.

MTI Fotó: Illyés Tibor
Hajdu János szövetségi kapitány a mérkőzés után azt mondta, hogy kitűnően játszottak a románok. Mi jól védekeztünk, de 17 lőtt góllal nem lehet nyerni - tette hozzá. "A támadójáték akadozott, nem volt ritmusunk. Egy csatát elveszítettünk, a háborút nem. A nyolcaddöntő lesz a legfontosabb, remélem, addigra minden összeáll" - mondta Hajdu.
Kiss Éva kapus azt mondta, sajnálja, hogy ilyen fantasztikus közönség előtt nem tudtak nyerni. "Készülünk a németek elleni mérkőzésre" - tette hozzá.
Gheorghe Tadici, a románok szövetségi kapitánya azt mondta, a csapata remekül játszott, hittek a győzelemben. "Szinte végig tartani tudtuk a megbeszélteket. Amíg Görbicz mellett a magyar kapus, Kiss is jól játszott, addig volt nehéz dolgunk. Köszönjük a két szurkolótábornak, hogy remek légkört teremtett. Bízom benne, hogy minél messzebbre jutunk a vb-n" - jelentette ki.
Románia - Magyarország 21-17 (8-10)
Újvidék, 3200 néző, v: Coulibaly, Diabate (elefántcsontpartiak)
Gól: Neagu 4/1, Ardean-Elisei 3, Bradeanu 3, Chiper 2/1, Buceschi 2/2, Manea 2, Marin 2/1, Nechita 2, Tacalie 1, illetve Görbicz 7/4, Zácsik 4, Vérten 2, Bulath 2, Cifra 1, Tomori 1
Az állás: 1. Németország 8 pont (125-90), 2. Magyarország 6 (117-87), 3. Románia 6 (103-73), 4. Csehország 4 (121-106), 5. Tunézia 0 (85-107), 6. Ausztrália 0 (53-141)