Olimpikon példakép Veszprémben

A riói olimpiára való felkészülés közben a Veszprémi Kerékpáros Egyesülethez látogatott Parti András (Waberer's evopro MTB Team) olimpikonunk, hogy részt vegyen egy utánpótlás edzésen.

Parti András a Waberer's evopro MTB Team versenyzője 14 éves korában kezdett kerékpározni, ami eleinte a barátokkal való közös bringázásokból, versenyekre járásokból állt, majd egyre komolyabbra fordult. Ezalatt voltak időszakok, amik nehezebben mentek neki, de összességében élvezetes dolognak tartja a versenyzést. Részt vett a pekingi, majd a londoni olimpián és mostanra Rió került a célkeresztbe. András a Magyarország által szerzett négy férfi olimpiai kvóta közül hármat nyert el.

Parti András így nyilatkozott az esemény után: "Nagyon jó volt a sok lelkes és ügyes fiatallal bringázni, beszélgetni, megosztani velük a tapasztalatimat. Jó, hogy vannak ilyen csapatok, ahol így foglalkoznak a fiatalokkal. Remélem hasznos délután volt mindenkinek. Én nagyon jól éreztem magam, köszönöm a lehetőséget!"

A bakonyi megyeszékhelyen működő egyesület balatonalmádi és veszprémi műhelyének közös edzésébe kapcsolódott be mountain bike olimpikonunk. Az edzés technikai elemek gyakorlásával kezdődött, majd a fiatalokkal együtt bejárták a július 10-i Veszprém XCO magyar kupafutam pályáját. Levezetésnek pedig "kiszorítósdi" játék következett, amit egy hosszú beszélgetés és közös fotózás tett kerekké. A sportág szempontjából nagyon fontos az utánpótlás nevelés és nem elég csak edzésekre és versenyekre járatni a fiatalokat, hosszabb távú perspektívát kell számukra mutatni. Így biztosítható, hogy az élsport az iskolás évek után is versenyképes maradjon a munkával szemben.

"Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok testközelből láthassák, beszélgethessenek egy igazán sikeres versenyzővel, akit példaképnek tekinthetnek. Az edzésen részt vevő gyerekeknek Parti András már nem csak egy versenyző lesz, hanem az a baratságos és közvetlen versenyző, akivel a múltkor beszélgettek, kiszorítósdit játszottak és sok hasznos, tapasztalati tanácsot hallottak tőle." - tette hozzá Tóth András, a Veszprémi Kerékpáros Egyesület alelnöke.

Parti Andrásnak az olimpiai futam előtt június végén akár élőben is szurkolhatunk a csehországi Nove Mestoban rendezendő olimpiai cross világbajnokságon.