Akinek a világválogatott Éles József volt a tanítómestere
A két hét múlva 21 esztendős Szita Zoltán mindössze 35 percet kapott a most már magyarok nélkül zajló kézilabda világbajnokságból, azt viszont öt, elemi erővel megsuhintott, a győztes dánokat is elképesztő góllal tette emlékezetessé. A Balatonfüred Veszprémtől kölcsönkapott játékosa úgy gondolja, hogy – bármilyen csúnya is lett a vége - fiatal csapattársaival együtt tiszta lelkiismerettel emlékezhetnek vissza világbajnokságra, mert a kudarc nem rajtuk, vagy legalább is nem elsősorban az ő teljesítményükön múlott. Érezték a feladat súlyát, próbálták kihozni magukból a legjobb tudásukat.
„Hittel állíthatom Juhász, Ligetvári és Máthé nevében is, hogy rászolgáltunk a bizalomra, úgy próbáltunk segíteni a válogatotton, ahogy csak tudtunk, ezért emelt fővel jöhettünk haza – nyilatkozta Szita Zoltán az SzPress Hírszolgálatnak, azt is leszögezve, hogy nem elhatárolódásról van szó, hiszen a kézilabda csapatjáték, ahol nem csak az öröm, hanem a bánat is közös.
A Veszprémben született kézilabdázó szerint nem akármilyen dicsőség, hogy a bajnoki bronzéremre pályázó balatonfüredi csapata – amelynek a szövetségi kapitány Csoknyai István a vezetőedzője - négy játékossal képviseltethette magát a világbajnokságon, mégis abban bízik, hogy az idény végeztével újra igényt tart a játékára a Telekom Veszprém. Főleg akkor, ha a következő szezonban a veszprémi klub ismét képviselteti magát SEHA Liga mezőnyében.
Gólrekorder legenda volt a nevelőedzője
Szitának Éles József, a magyar kézilabdasport legendás alakja, a világválogatottba kétszer meghívott veszprémi gólrekorder volt az egyik nevelőedzője, aki már 13 éves korában felfigyelt a mostanra 196 centiméterre megnőtt játékosra.

„Zozo már tizenévesen is nyurga fiú volt, amikor egyszer csak megjelent a Március 15. úti „régi” sportcsarnokunkban, és miután elmondta, hogy kézilabdázni szeretne, azonnal be is állt a srácok közé. Gyorsan kiderült, hogy jól bánik a labdával, aztán meg a jó emelkedésével és a munkaszeretetével tűnt ki a társaságból” – jellemezte a kezdő Szita Zoltánt a Hírszolgálatnak nyilatkozó Éles József, aki kezdetben a nevét hirdető kézisuliban, majd a Telekom Veszprém utánpótlás „részlegében” egyengette a nagy reménység útját.
Az 50. születésnapjához közelítő Éles jó egy évtizeddel a visszavonulása után mind a mai napig veszprémi rekorder a 2548 találatával, ha valakinek, hát neki a tényleg a kisujjában van a góllövés tudománya.
Elismerés és intelem
Nem a túlzott óvatosság, vagy a VB fiaskó utáni hangulatzuhanás, hanem a tapasztalat és a jószándék mondatja Éles Józseffel, hogy bármilyen parádés is volt előbb Máthé Dominik, majd az aduászként előhúzott Szita Zoltán „belépője”, szerinte még egyikük sem kész és minden kihívásnak jól megfelelő kézilabdázó.
„Szita, úgy emelkedik a lövések előtt, ahogy kevesen, aztán vagy tűzel egyből, vagy kivár, hogy a sánc elkezdjen süllyedni, és ha a két megoldást jó érzékkel tudja váltogatni, abból egy ideig meg is lehet élni. De csak addig, amig az ellenfelek ki nem ismerik, vagy a videoelemzésekből kiderül, hogy mikor mire készül. Ezért is gondolom úgy, hogy a mesterséget még tanulnia kell, illetve folyamatosan bővítenie a repertoárját. Könnyebb ugyanis betörni az élvonalba, mint ott gyökeret verni, újra és újra bizonyítani. Büszke lehet az a játékos, aki 25-26 évesen akadályokat leküzdve a legmagasabb csúcsra is felkapaszkodik, de a kézilabda iskolájában mindig van egy felsőbb évfolyam, vagy egy új tantárgy. Ahogy a jó papnak is holtig kell tanulnia” – hangsúlyozta Éles József.
Szalay Péter
SzPress Sporthírszolgálat
https://www.facebook.com/sporthirszolgalat/