Idén nyáron is megmozdul a Balaton

Az idén nyáron immár 16. alkalommal rendezik meg a „Mozdulj Balaton!” szabadidős eseménysorozatot, és a programokhoz három megye 34 településének 39 strandja csatlakozott. Az első rendezvényeket az előttünk álló hétvégén tartják, a hagyományos nyárzáró sporttalálkozó pedig augusztus 24-én lesz Vonyarcvashegyen.

A balatoni nyárhoz másfél évtizehozzátartozó szabadidős rendezvénysorozat 2018-ban remek évet zárt: az összesítésből kiderült, hogy a 37 strand 339 programnapján csaknem 30 ezer fő részvételét regisztrálták a szervezők. Örömteli, hogy az előző esztendőhöz képest 30 százalékkal nőtt a jelentkezők száma. A szervezett programokra jelentkezők mintegy háromnegyedét a 6-25 év közöttiek teszik ki, a nők részvételi aránya pedig 33 százalékról 35 százalékra javult. A sportágak népszerűségi listája élén a strandröplabda, a strandfoci 6-fős változata szerepel. Ezeket a vízi játékok, a strandfoci 3 fős változata, a vízilabda, az asztalitenisz, a kézilabda, és a streetball követi, majd a sorrendet a tollaslabda, a lábtenisz és a petanque zárja.

Az idei nyáron pedig jöhet a folytatás! Somogy, Veszprém és Zala megyei strandokon július 6-tól augusztus 17-ig minden szombat délután, valamint további két, szabadon választott napon, szervezett, ingyenes sportprogramok várják az érdeklődőket. A programok javasolt kezdési időpontja 14 óra lesz majd, de sok függ majd az időjárás alakulásától is. A kialakított pályákat és a strandokra telepített sporteszközöket egyébként bárki szabadon használhatja a rendezvényeken kívül, a hét minden napján. Az idén kettővel nőtt a programban részt vevő helyszínek száma, Balatonfüred, Gyenesdiás, Balatonszárszó, Balatonszemes és Balatonföldvár pedig két-két stranddal vesz részt az eseményeken.

Bartsch János programmenedzser elmondta: 2019-ben is folytatódott a strandi sporteszközök fejlesztése az EMMI Sport Szakállamtitkársága és a Balaton Fejlesztési Tanács jóvoltából. A mozogni vágyók immár 14 strandon találnak teqball-asztalt, és újdonságként, négy helyszínen lehet kipróbálni a tchoukball elnevezésű játékot. Kültéri pingpongasztalt mindenhol elhelyeztek és húsz helyen lehet közelebbről is megismerkedni a petanque-kal.

A programsorozat immár hagyományosan a vonyarcvashegyi sporttalálkozóval zárul augusztus 24-én, amikor összemérik majd ügyességüket egymással a strandok csapatai. A helyszínekről és egyéb részletekről további információkat a rendezvény honlapja, a www.mozduljbalaton.hu közöl.

A résztvevő települések megyék szerint:
Veszprém: Balatonederics, Szigliget, Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Tihany, Balatonfüred (2 strand), Csopak, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonakarattya
Zala: Keszthely, Gyenesdiás (2 strand), Vonyarcvashegy, Balatongyörök
Somogy: Balatonberény, Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves, Fonyód, Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes (2 strand), Balatonőszöd, Balatonszárszó (2 strand), Balatonföldvár (2 strand), Szántód, Zamárdi, Siófok, Balatonvilágos

Az idei időpontok:
Július 6., 13., 20., 27.
Augusztus 3., 10., 17. + 2 program nap
A programnapok általában 14 órakor kezdődnek, a pontos időpontokról és a + 2 programnap dátumáról a helyi szervezőknél érdemes érdeklődni.
Augusztus 24.: Vonyarcvashegy, XV. „Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozó (a programsorozatban részvevő strandok csapatainak részvételével)