Idén nyáron is „Mozdulj, Balaton!”

Az idei nyáron immár 17. alkalommal rendezik meg a „Mozdulj Balaton!” szabadidős eseménysorozatot. A programokhoz három megye 33 településének 38 strandja csatlakozott. Az első rendezvényeket július 11-én tartják, a hagyományos nyárzáró sporttalálkozó pedig augusztus 29-én lesz Vonyarcvashegyen.

„A járvány mérséklődése lehetőséget adott arra, hogy a megtarthassuk a „Mozdulj Balaton!” strandi szabadidősport rendezvénysorozat 17. évadját – fogalmazott Bartsch János programszervező. - Véglegessé vált, hogy a szokásosnál egy héttel később, július 11-én, szombaton kezdünk. Azt javasoljuk, hogy a programsorozat kezdetén olyan sportjátékok kerüljenek megszervezésre, melyekben nincs testi érintkezés. Ilyenek lehetnek a strandröplabda párosok küzdelmei, a kapura rúgó és kosárra dobó versenyek, a teqball, az asztalitenisz, a tollaslabda, a petanque, a tchoukball-programok, a lábtenisz, a fitt gépeken végzett gyakorlatok, valamint a vízben fejelés, kosárra dobás és röplabdázás. Ha tovább mérséklődnek vagy eltörlésre kerülnek a járványügyi szabályok, akkor a foci 3 és 6 fős változatát, valamint a streetball és strandkézilabda programokat is lebonyolíthatják a helyi szervezők.”

A balatoni nyárhoz több mint másfél évtizede hozzátartozó szabadidős rendezvénysorozat 2019-ben is kitűnő évet zárt. Az összesítésből kiderült, hogy a 342 helyi programnapon több mint 35 ezer fő részvételét regisztrálták a szervezők. A szervezett programokra jelentkezők mintegy háromnegyedét a 6-25 év közöttiek tették ki, a hölgyek részvételi aránya pedig 35 százalék volt. Tavaly is szívesen vettek részt a programokon külföldiek. A sportágak népszerűségi listája élén a strandröplabda és a strandfoci 6-fős változata szerepelt. Ezeket a vízi játékok, a strandfoci 3 fős változata, a vízilabda, az asztalitenisz, a kézilabda, és a streetball követte, majd a sorrendet a tollaslabda, a lábtenisz és a petanque zárta. Az eszközparkot három teqball-asztallal és a hozzá tartozó információs táblákkal, nyolc kültéri asztalitenisz-asztallal, valamint egy strandon két szárazföldi sporteszközzel bővítették. A strandokon gondot fordítottak a homokos pályák folyamatos karbantartására és a vízi eszközök időbeni kihelyezésére is.

Bartsch János hozzátette: az idén tovább folytatódik a strandi sporteszközök fejlesztése az EMMI Sport Szakállamtitkársága és a Balaton Fejlesztési Tanács jóvoltából. Immár húsz helyszínen lehet majd kipróbálni a tchoukball elnevezésű játékot. A Somogy, Veszprém és Zala megyei strandokon július 11-től augusztus 22-ig minden szombat délután, valamint további két, szabadon választott napon, szervezett, ingyenes sportprogramok várják az érdeklődőket. A programok javasolt kezdési időpontja 14 óra lesz majd, de sok függ majd az időjárás alakulásától is. A kialakított pályákat és a strandokra telepített sporteszközöket egyébként bárki szabadon használhatja a rendezvényeken kívül, a hét minden napján. Az idén kapcsolódik be a programba a kővágóőrsi Pálkövei strand, Balatonfüred, Gyenesdiás, Balatonszárszó, Balatonszemes és Balatonföldvár pedig továbbra is két-két stranddal vesz részt az eseményeken.

Az idei időpontok:
Július 11., 18., 25.
Augusztus 1., 8., 15., 22. + 2 program nap

A programnapok általában 14 órakor kezdődnek, a pontos időpontokról és a + 2 programnap dátumáról a helyi szervezőknél érdemes érdeklődni.
Augusztus 29.: Vonyarcvashegy, „Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozó (a programsorozatban részvevő strandok csapatainak részvételével)

A helyszínek:
Ábrahámhegy – Községi strand
Alsóörs – Községi strand
Badacsonytomaj – Badacsony strand
Balatonakali – Községi strand
Balatonakarattya – Bercsényi strand
Balatonalmádi – Wesselényi strand
Balatonberény – Községi strand
Balatonboglár – Platán strand
Balatonederics – Községi strand
Balatonfenyves – Balatonfenyves-alsói szabadstrand
Balatonföldvár – Keleti strand/Nyugati strand
Balatonfüred – Kisfaludy strand/Esterházy strand
Balatonfűzfő – Tobruk strand
Balatongyörök – Községi strand
Balatonlelle – Napfény strand
Balatonőszöd – Községi strand
Balatonszárszó – Községi strand/Móricz Zs. utcai strand
Balatonszemes – Berzsenyi utcai strand/Hullám strand
Balatonszepezd – Községi Strand
Balatonvilágos – Aligai strand
Csopak – Községi strand
Fonyód – Sándor-telepi strand
Gyenesdiás – Diási Játék strand/Gyenesi Lidó strand
Keszthely – Városi strand
Kővágóörs – Pálkövei strand
Révfülöp – Császtai strand
Siófok – Ezüstparti strand
Szántód – Községi strand
Szigliget – Községi strand
Tihany – Hajóállomás strand
Vonyarcvashegy – Lidó strand
Zamárdi – Kossuth utcai szabadstrand
Zánka – Községi strand