A csúcsok viadala

Szárnyaltak a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) dobói a közelmúltban megrendezett Savaria Kupán, ahol a számos egyéni csúcs mellett Kövér Fanni új U18-as országos csúcsot ért el gerelyhajításban.

A Szombathelyen megrendezett erőpróbán szinte majdnem minden veszprémi dobó kimagaslóan teljesített, egymást érték az egyéni csúcsok. Ezek közül is kiemelkedik Kövér Fanni produkciója, aki kétszer is megjavította felnőtt szerrel az U18-as országos rekordot női gerelyhajításban. Előbb a negyedik sorozatban 55.66-ra változtatta a csúcsot, majd az utolsó körben ezt is túlszárnyalva 57.39 méternél állt a talajba a gerely.


Kövér Fanni kétszer is megjavította felnőtt szerrel az U18-as országos rekordot női gerelyhajításban

- Legutóbb Tatabányán versenyeztem egy nemzetközi versenyen, ahol szintén nagyon jól ment a dobás. Életem legjobb átlagát produkáltam, 53 méter fölöttit, és valamennyi dobás 135 centiméteren belül volt, ami szintén a kiegyensúlyozottságra utal – kezdte az országos csúcstartó.

Idén nyáron két magasan jegyzett nemzetközi erőpróbán vesz részt, előbb július közepén az észtországi U20-as Európa-bajnokságon, majd augusztusban a szintén junior korosztálynak kiírt világbajnokságon.

- Sajnos a saját korcsoportomnak, az U18-asoknak nem rendezik meg az EB-t, pedig egészen jól állok a ranglistákon. Az U18-as európai és világranglistán is második vagyok, de az U20 európai rangsorban is harmadik, a világranglistán pedig az ötödik helyen állok, bízom benne, hogy az idősebbek között is meg tudom mutatni a tudásom – hangsúlyozta.

Kövér Fanni egyébként nemcsak a sportpályán, hanem az iskolában is kiemelkedően teljesít, hiszen zsinórban negyedik alkalommal érdemelte ki a Jó tanuló, jó sportoló országos címet. Török Krisztián tanítványának bizonyítványában csak jeles osztályzatokat találunk, mindenből ötösre végzett a veszprémi Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum harmadik évfolyamában.

- Nagyon hálás vagyok az iskolámnak, az igazgató úrnak Szathmáry Árpádnak, hogy lehetővé tette számomra év végéig az online oktatást, így gőzerővel tudtam készülni a sportos feladataimra is. Bevallom, még szükségem van néhány napra, hogy feldolgozzam az újabb csúcsot, de az biztos, hogy nem szeretnék itt megállni. Jövőre felnőtt Európa-bajnokságot rendeznek, ahol a szint 58 méter. Lépésről lépésre haladva akár képes vagyok ezt is elérni – fogalmazott.


Strigencz Zalánra (balra) ismét büszke lehet edzője, Mozsdényi Dávid (jobbra)

Felnőtt szerrel javított egyéni legjobbján Strigencz Zalán diszkoszvető is, aki a felnőttek között, edzőjét Mozsdényi Dávidot megelőzve lett második (54.14), míg saját korosztályában több mint hét méteres, hatalmas fölénnyel nyert. Itt 57.99 méterig jutott, ami szintén egyéni csúcs.

Kalapácsvetésben Pásztor Bence kétszer javította meg idei legjobbját, 73.41 méterig jutott, és egészen az 5. sorozatig vezetett, végül negyedikként zárt, ami mutatja a mezőny erejét. Biztató, hogy mind a hat dobása 72 méter felett volt, ebből kétszer jutott 73 méter fölé, ami a legkiegyensúlyozottabb idei teljesítménye. Klubtársa Czeller Gábor is megjavította egyéni legjobbját, 69.08 méterrel, folyamatosan javuló teljesítménnyel készülhet az U23-as Európa- bajnokságra.


Kalapácsvetésben Pásztor Bence kétszer javította meg idei legjobbját


Czeller Gábor is megjavította egyéni legjobbját, már készül az U23-as Európa-bajnokságra

A junior kalapácsvetésben Csekő Miklós 71.77 méteres eredménye aranyérmet ért, és természetesen felülírta ezzel az eddigi csúcsát. Érdekes, hogy az ifi kategóriában, könnyebb szerrel is új egyéni rekordot ért el, 77.03 méterrel, azonban a Pápai AC sportolója Füredi Dániel 12 centiméterrel lehajrázta (77.15).


A junior kalapácsvetésben Csekő Miklós 71.77 méteres eredménye aranyérmet ért

Női mezőnyben Csatári Dominika és testvére Jázmin szerzett értékes medáliákat: előbbi a junioroknál aranyérmes lett, míg utóbbi az ifiknél végzett a második helyen. A serdülőknél Fertig Fanni szerzett ezüstérmet.

Gerelyhajításban Kövér Fanni mellett Máté Fanni is dobogóra állhatott, az elmúlt hétvégén U23-as EB szintet teljesítő atléta a harmadik helyen zárt.

Savaria Kupa eredmények:

Férfi.
Súlylökés:
7. Péringer Márk 14.00.
Diszkoszvetés:
2. Strigencz Zalán 54.14,
3. Mozsdényi Dávid 52.27,
5. Péringer Márk 51.09.
Kalapácsvetés:
4. Pásztor Bence 73.41,
5. Czeller Gábor 69.08,
9. Csekő Miklós 61.74,
12. Minyó Bence 55.84.
Gerelyhajítás:
2. Török Krisztián 54.28.

Junior.
Diszkoszvetés:
1. Strigencz Zalán 57.99.
Kalapácsvetés:
1. Csekő Miklós 71.77.

Ifjúsági.
Kalapácsvetés:
2. Csekő Miklós 77.03 PB

Női.
Kalapácsvetés:
4. Csatári Jázmin 57.36,
10. Csatári Dominika 47.16.
Gerelyhajítás:
1. Kövér Fanni 57.39 (új U18),
3. Máté Fanni 47.23.

Junior.
Kalapácsvetés:
1. Csatári Dominika 47.62.

Ifjúsági.
Kalapácsvetés:
2. Csatári Jázmin 65.79.

Serdülő.
Kalapácsvetés:
2. Fertig Fanni 50.47.