Vereség Szigetszentmiklóson

A vendégek aspektusából csak kimondva volt egyszerű a képlet: az előzetes elképzeléseik szerint példás fegyelemmel és küzdeni tudással, illetve kellő bátorsággal szándékoztak ponto(ka)t rabolni a budapesti agglomerációban, ám mint utóbb kiderült, nem voltak elég bátrak és pontosak. A királynék városában ősszel is diadalmaskodott ellenfél mindjárt az elején kihasználta a bakonyiak rövidzárlatát, s ezen előnyét hovatovább a lefújásig megtartotta (6-2). A veszprémiek képtelenek voltak üzembiztossá tenni a támadásaikat, kiváltképp elől hoztak rossz döntéseket, a produkciójukban nyoma sem volt felszabadultságnak (12-6). Érezhető volt, hogy a második félidőben ennél csak jobb jöhet, már nem volt oly’ gyámolatlan a teljesítményük – néha a játékot is irányították –, de időről-időre felszínre kerültek a hibáik (15-12). Próbáltak a vetélytárshoz még közelebb férkőzni, de a felzárkózások felemésztették az erejüket, ráadásul a szakmai stáb hozzáállásbeli problémákat is vélt felfedezni a tanítványok „műsorában” (20-15). Pedig labdába rúghattak volna, hiszen a kellemetlen stílusú Pest-megyeiek semmi különöset nem csináltak, főként az olykor passzívnak, míg máskor fegyelmezetlennek tűnt együttesünk baklövéseiből éltek. A rövidzárlatokkal jelentkezett vendégek a végén még nyitottak egy kisebb hajrát, ám az eredményt nem tudták a maguk javára fordítani. A mérkőzés rávilágított arra, hogy a mieinknek van honnan, hová elindulniuk, s talán mindenre a legjobb gyógyír egy győzelem lenne.

Vágó Attila: Bravúr lett volna a sikerünk, vagyis nekünk igazán nem ezt a párharcot kellett megnyernünk. Ezzel egy-időben viszont be kell, hogy valljam: néhány kézilabdázónkban nincs meg a sportághoz szükséges alázat. Nincs világvége hangulat az öltözőnkben, a közeljövőben ugyanakkor rendet kell tennünk a fejekben.