Szeifert Zalán továbbra is Veszprémben

A Veszprém Kosárlabda Klub további egy évvel hosszabbította meg a bedobó, Szeifert Zalán szerződését.

A 24 éves, 190 cm magas és 90 kg súlyú, hármas és négyes poszton egyaránt bevethető játékosnak az előző idény alapszakaszában még kevesebb játékperc jutott, meccsenként 8,4 percet töltött a pályán a padról beszállva, és átlagolt 2,3 pontot, valamint 1,9 lepattanót. A játékideje a rájátszásra azonban jelentősen megnőtt, többször kezdő is volt. Így 18,1 perc alatt 5 pontot és 2,7 lepattanót tett hozzá átlagosan a közöshöz.

A számok azonban nem feltétlenül tükrözik azt, hogy milyen fontos láncszeme ő az együttesnek. Mind a pályán, mind a kispadon motorja és egyik vezére a csapatnak, aki ha kell, egy kemény elzárással vagy éppen pár bíztató szóval segíti a társakat, igazi csapatemberként. Hatalmas szívvel küzd, soha nem ismer elveszett labdát és mindig extra energiát hoz a parkettre a padról beszállva.

A Veszprém Kosárlabda Kft. ügyvezetője, Naményi Miklós a következőket mondta el Zalán szerződéshosszabbítását illetően: „Zalán a legidősebb saját nevelésű játékosunk. Tizenhárom éves kora óta a klubot erősíti, immáron három éve edzőként is. Büszkék vagyunk rá, hogy mindkét fronton maximális teljesítményt nyújtott az elmúlt évek során. Az utánpótlásban végzett kiváló munkáját mi sem támaszthatná alá jobban, minthogy idén ő kapta a legjobb edzőnek járó Petőfi Lajos díjat.”