Óriási dolog képviselni a hazámat

A szurkoló minden egyes meccsen szorítson a csapatáért! Nézzük csak meg mi lett Győrrel: Nagyszerű csapat, rengeteg rajongó… most meg lehet nézni, hol tart a győri kézilabda. A szurkolónak minden meccset meg kell becsülnie, mert nem tudhatja, meddig megy jól a kedvenceinek, bizony lehet, hogy sok év múlva visszasírunk egy Veszprém-Mezőkövesd összecsapást – vélekedik Remport Csaba. A szurkolói klub elnöke az Indexveszprém.hu-nak adott interjút nem sokkal azután, hogy hazatért a svédországi világbajnokságról.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a kézilabdával?

- Édesapám 10 éves koromban vitt ki először a Veszprém meccsére, azóta szeretem a kézilabdát. Akkoriban nem volt senki, aki törölt volna a meccseken, én viszont szívesen vállaltam ezt a feladatot, így kerültem a csapat közelébe. Mára mondhatni „szintet léptem”, most már én vagyok a csapat kabalafigurája, KabalaCsaba is.

- Te is űzöd a sportot?

- Gyermekkoromról kezdve sok mindennel foglalkoztam, hosszútávfutó voltam, tornáztam, fociztam. Profi szinten sohasem kézilabdáztam, a mérkőzések előtt 2-3 órával mentem ki, és üres kapura dobáltam, így tanultam meg a sport fortélyait, nem játszottam egyik korosztályos csapatban sem. Később kézilabdáztam a Balatonfűzfő és Balatonalmádi csapatában, végül is NB 1/B-ig vittem, ami az előzményeket figyelembe véve elég szép teljesítmény.

- Hol játszol jelenleg?

- Most a fan klub csapatában kézilabdázom. Ez sem lebecsülendő dolog, az egyes szurkolói tornákon egész jó kis derbiket rendeznek, szikrázó csatákkal, komoly küzdelemmel.

- Ha már a fan klubnál tartunk: Hogyan született meg az egyesület?

- Sohasem bírtam otthon ücsörögni, szerettem tevékenyen részt venni a város életében. Évekig voltam elnöke a Veszprémi Fiatalok Egyesületének, ami tagjai között tudhatta például Vastag Csabát is. Több szurkolóban is felmerült, hogy létre kellene hozni egy fan klubot, de senki nem akart az élére állni. A már említett tapasztalatokkal felvértezve úgy gondoltam, hogy én elvállalom az elnökséget és az azzal járó feladatokat, így 2004 elején megalakult az egyesület.

- Milyen feladatokat kellett ellátnod?

- Először is létre kellett hozni az alapszabályt és el kellett intézni a bírósági bejegyzést. Az elnök dolgozza ki a pályázatokat, ő az, aki mindig mindenhol elérhető, és természetesen mindenért ő vállalja a felelősséget, egyszóval egész embert igénylő feladat. Azáltal, hogy hivatalosan bejelentett szurkolói klub vagyunk, a Marian Cozma emlékére szervezett rendezvényeken is fontos szerepet vállalhattunk.

- Hogyan fogadták a klubot a szurkolók és a játékosok?

- A szurkolóknak kellett két év, amíg megbékéltek velünk, attól tartottak, hogy a fan klub szeretne majd bizonyos dolgokat megszabni, egyes kérdésekben dönteni. A vezetőség és a játékosok kíváncsian várták, hogy mi lesz az egészből, pozitívan álltak hozzánk. Persze minden kezdet nehéz, de idővel megszoktak és megszerettek minket.

- Milyen előnyöket élveznek a klubtagok?

- Fontos tudni, hogy mi nagyon kevesen vagyunk, mindössze 15 regisztrált taggal rendelkezünk. Emellett persze sok támogató és szimpatizáns segít minket. Mint minden klubnál, nálunk is kell tagdíjat fizetni, a mi esetünkben ez 6 ezer forint egy évre. Nem kell őrületesen nagy kedvezményekre gondolni a tagok esetében, inkább ilyesmikre, hogy ha elmegyünk Szegedre szurkolni a csapatnak, akkor nekik valamivel olcsóbb az útiköltség, vagy a klub fizeti a belépőjegyet.

- Bárki lehet tag?

- Tulajdonképpen igen. De azt hangsúlyozom, hogy ez egy nagyon összetartó társaság. A kézilabdán kívül sok mást is együtt csinálunk. Annak, aki csatlakozni szeretne, mindenképpen azt mondanám először, hogy ismerjen meg minket, tapasztalja meg, hogy milyen velünk együtt tölteni az időt. Ha jól érzi magát, akkor érdemes beszélni arról, hogy tag legyen.

- Milyen érzés nap mint nap a sportág klasszisai között tölteni az időt?

- Természetesen óriási megtiszteltetés. Ám mint mondtam, 10 éves korom óta a csapat közelében mozgok, így számomra megszokott az, ami másnak talán különleges lenne.

- Kivel a legjobb a kapcsolatod a csapatban?

- Az érkezésem óta eltelt húsz év alatt szinte az egész keret lecserélődött. Nem tudnék kiemelni senkit, mert mindenkivel jól megértem magamat, azokkal is, akik már távoztak a klubtól. Ez tulajdonképpen egy család, és a családtagjaim között nem tudnék különbséget tenni.

- Nemrégiben pom-pom csapat szervezésébe kezdett az MKB Veszprém KC.

- Nagyon fontos a szurkolás minden eleme, a táncoslányok társulata is a veszprémi csapat hírnevét öregbítheti. A mai modern világban egy meccs nem csak sport, hanem show is, haladnunk kell a korral. Azért Németországtól még messze vagyunk, ahol a mérkőzést épphogy lefújták, a sörcsap már benn áll a pályán, a szurkolók pedig a játékosokkal fotózkodnak.

- Külföldnél maradva: nemrég érkeztél haza Svédországból...

- Az az óriási megtiszteltetés ért, hogy Mocsai Lajosnak segíthettem a videófelvételekkel kapcsolatos munkában a világbajnokág során. Minden mérkőzésen szurkoltam, de utána hajnal 3-4 óráig dolgoztam. Fantasztikus érzés, hogy képviselhettem a hazámat, még ha a munkám apróságnak tűnik is. Bár hozzáteszem, hogy a modern kézilabda alapja, hogy ellenfélből a lehető legjobban felkészüljünk, ennek pedig elengedhetetlen kelléke a videófelvétel.

- Sok magyar szorított a helyszínen a válogatottnak?

- Meccsenként változott, általában 15-25 fő között, az utolsó összecsapáson már csak tízen. Svédország sajnos nekünk nagyon drága, ezért csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy kiutazzanak, azt meg még kevesebben, hogy az egész torna alatt végig élőben kövessék a magyar válogatott összecsapásait.

- Hogy tetszett a hangulat?

- Nem szeretnék hazudni: Svédországot nem igazán mozgatta meg a VB. Ott az első számú sport a hoki, így több helyen jégcsarnokot alakítottak át kézilabdára alkalmas teremmé. Ez nem mindig sikerült, egy helyen a borítás például hullámos volt. A csarnokok nagyon szépek, férőhely is lett volna bőven, de csak a házigazdák, a dánok és esetleg az izlandiak meccsén volt igény mindre. Azt is mondhatnám, hogy az étel rendkívül egyhangú volt, de nem szeretnék panaszkodni, a kézilabda mindenért kárpótolt.

- Talán egy-két külföldi sztárral is találkoztál?

- Számomra nem így működik a dolog. Ők nekem nem sztárok, hanem kiváló sportolók, közülük sokkal beszéltem már korábban is. Amikor találkoztam Svédországban Karabaticcsal, kedélyesen elbeszélgettünk, nem az járt a fejemben, hogy „úristen, itt áll előttem a kézilabda egyik élő legendája”. Azt hiszem, idővel hozzászoktam az élsportolók jelenlétéhez, és nem úgy reagálok a közelségükre, mint mások.

- A mérkőzéseken nem egyedül szoktál ülni, a feleséged veled együtt szorít a csapatért. A fan klubban ismerkedtetek meg?

- Nem, de ő is nagyon szereti a sportot, testneveléstanárként dolgozik. Másképp mellettem nem is bírná szegény, hiszen az életem jelentős részét a kézilabda teszi ki.

- Akkor nem is lehet kérdés, hogy a gyerekek is kéziznek majd…

- A legfontosabb dolog, hogy egészségesek legyenek. Erőltetni nem szabad semmit. Abban bízom, hogy ha beleszületnek ebbe a közegbe, ahol én élek, akkor megszeretik a kézilabdát, és fel sem merül bennük, hogy másik sportot válasszanak.