Győzelem a listavezető ellen

Az eredményes támadójátéknak köszönhetően kétgólos győzelmet aratott a Veszprém FC az első osztályú játékosokkal megerősített Ferencváros ellen.

A bajnokságban még pont nélkül álló veszprémi gárda a listavezető, két győzelemmel rajtoló Ferencváros második csapatát látta vendégül. A vendégek kezdő tizenegyében több visszajátszó is szerepelt (pl. Tóth Bence, Józsi), míg a hazaiaknál a továbbra is sérült Varga Tamás, Czvetkó, Molnár mellett ezúttal Lang Ádámra nem számíthatott Vágó Attila. A tehetséges fiatal védő az U19-es nemzeti válogatottal Szerbiában szerepel a Vilotic-tornán.

Mintegy 400 néző előtt indulhatott útjára a labda. A mérkőzés az előző Ajka elleni összecsapáshoz hasonlóan veszprémi helyzetekkel indult. A 6. percben Novothny egy remek csel után az alapvonalról adott középre, az erősen belőtt labdára Burcsik érkezett, de közeli lövését Jova bravúrral hárította, a kipattanó labda Alex elé került, de a fővárosiak kapusa ezúttal is a helyén volt. Az első negyedóra végére magához tért a Ferencváros, egy szöglet után Varga Bence fejese kerülte el kevéssel a bakonyi kaput. A 19. percben Tóth Bence 25 méteres szabadrúgását Kádár tolta ki a léc alól. Egy perccel később Kádár ejtette ki a labdát egy ütközés után, Varga Bence kapura lőtt, Hevesi-Tóth azonban a rövid saroknál menteni tudott.

A 27. percben a brazil Thiago iramodott meg középen, majd Burcsikhoz passzolt, aki egy csel után 11 méterről lőtt, Jova azonban magabiztosan fogta a próbálkozást. Fél óra elteltével vezetést szerzett a Veszprém. Burcsik Martin baloldali beadására Alex érkezett remek ütemben, s fejese Jova kapujának bal alsó sarkában kötött ki (1-0). A 34. percben a vendégvédők által kifejelt labdára Bosnjak érkezett, kapáslövése centikkel kerülte el a kaput. A félidő utolsó lehetősége Novothny előtt adódott, lövése egy vendég védőről pattant ki az alapvonalon túlra.

 

A második játékrész elején növelte előnyét a VFC. Thiago cselezgetett a jobboldalon, majd beadása a védőkről felpattant, az érkező Alex továbbfejelte a labdát, s a baloldalon érkező Novothny senkitől sem zavartatva fejelt Jova kapujába (2:0). A második találatot követően a Fradi vette át a kezdeményezést, a vendégek kapujukhoz szorították a hazaiakat. A mezőnyfölény a 60. percben érett góllá. Egy kipattanó labdára Tóth Bence érkezett, aki 16 méterről lövésre szánta el magát, a játékszer egy védőn megpattanva az elmozduló Kádár mellett a kapuba vágódott (2:1).

A szerencsés találat után még nagyobb fokozatra kapcsolt a pesti együttes, de nagyobb lehetőséget nem sikerült kialakítaniuk Kádár Balázs kapuja előtt. A 74. percben a csereként beállt Nikolin három ferencvárosi játékost kicselezve adott be jobbról, a beadást Novothny fejelte vissza, az érkező Finta kapásból, 16 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt (3:1). Öt minutummal később Thiago szöktette remek ütemben Novothnyt, aki 16-os vonaláról remek ütemben emelte át a labdát Jova felett, ám a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 87. percben egy vendégszöglet után Hegedűs Gyulának kellett a gólvonalról kivágnia a játékszert.

mérkőzéstükör

Vágó Attila: Két vereség után már nagyon kellett nekünk a győzelem, sokat tettünk érte. Érdekes játék ez a futball, hiszen meggyőződésem, hogy az előző két ellenfél, a Sopron és az Ajka gyengébb játékerőt képviselt, mégis a Fradit vertük meg, amely talán a legerősebb a három gárda közül, nem véletlenül vezették a bajnokságot két fordulón keresztül. A csapat nagyon nagyon akart, s ha ilyen arányban is, de megérdemeltük a győzelmet.

Lipcsei Péter: Érzésem szerint megérdemelten nyert a Veszprém. Kétgólós hátránynál Tóth Bence találata visszahozott minket a mérkőzésbe, majd egyéni hibából egy újabb gólt kaptunk, és ekkor láttam, hogy már nem tudunk visszakapaszkodni.

Veszprém FC - Ferencváros II 3:1 (1:0)

Vezette: Kovács G. (Péter, Makkosné)

Veszprém: Kádár - Garai, Hegedűs, Hevesi-Tóth, Bosnjak - Ihász, Szöllőskei (Finta a 60.), Thiago (Schleer a 80.), Burcsik - Novothny, Alex (Nikolin a 65.).
Vezetőedző: Vágó Attila

Ferencváros: Jova - Tóth B., Józsi, Fitos (Szabó 78.), Gárdos - Tóth A., Varga (Papp 46.), Fülöp, Vattai - Vass, Peszmeg (Antal a 70).
Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerzők: Alex a 29., Novothny az 54., Finta a 74. percben illetve Tóth B. a 60 percben.

Sárga lapok: Hevesi-Tóth, Bosnjak illetve Vass, Papp. 

galeria_123

Képgaléria