Ötszettes szezonnyitány

Szezon eleji formában, hullámzó játékkal hozta első bajnoki mérkőzését hazai pályán a Man at Work VRC a férfi röplabda NBII-ben.

A veszprémiek számára korábban teljesen ismeretlen ellenfél, a Kunhegyes látogatott a Lovassy László Gimnázium sportcsarnokába, aki ellen első – és a csapat tervei szerint egyben utolsó – NB II-es bajnoki szezonját kezdte meg a nyáron új névadó szponzort is találó Man at Work Veszprémi Röplabda Club. A veszprémiek idei célja egyértelműen a másodosztály bajnoki címének megszerzése, és ezzel az élvonalba történő feljutás kiharcolása.

A junior játékosokkal alaposan megfiatalított veszprémi csapaton még látszott az összeszokatlanság, és a találkozó elején nem is tudtak felpörögni kellőképpen. A vendégek szintén fiatal csapata lelkesen küzdött, az első szettben irányította is a játékot, de meggyőző előnyre nem sikerült szert tennie. A veszprémiek rossz játékkal is jól tartották magukat, és a játszma második felében már ők vezettek. A hajrában a fokozott koncentrációnak és a rutinnak is köszönhetően a hazaiak magabiztosan hozták a szettet. (25:21, 1:0)

A második játszmában már sokkal meggyőzőbb játékot mutatott a veszprémi alakulat, a libero Szűcs Péter remekül fogadta a nyitásokat, Kráml Szilveszter támadásban jeleskedett, Tóth Tibor és Dolgos Attila nyitásaival pedig többször is meggyűlt a baja a vendégeknek. A rutinos játékosok lendületet adtak a csapatnak, amit a fiatalok is kihasználtak, Dordzsceren Csingisz és Saitz Balázs is jól megoldották a rájuk bízott feladatokat. Végül a játszmát az elsőhöz képest sokkal magabiztosabban hozták a veszprémiek. (25:19; 2:0)

A harmadik szett elején lendületben maradt a hazai csapat, láthatóan három szettben véget akartak vetni a mérkőzésnek. A játékrész első harmadában jó úton is haladtak, tetemes előnyre tettek szert, már 13:4-re is vezettek, a vendég időkérést követően azonban megkezdte a felzárkózást a Kunhegyes. Seck György mindenkinek játéklehetőséget adott, szinte az egész csapatot lecserélte, a vendégek viszont nagy lelkesedéssel felzárkóztak, és át is vették a vezetést. A hajrában hiába egyenlített többször is a VRC, végül behúzta a harmadik játékot a Kunhegyes. (23:25; 2:1)

A negyedik szettben újra változtatott Seck György, visszahozta szinte az egész kezdő csapatot, aki a játszma első felében magához ragadta a kezdeményezést, és vezetett is. A vendégek azonban tartották magukat, és 11:11-nél egyenlítettek, majd fokozatosan átvették az irányítást. Míg a veszprémiek nem tudtak két pontnál nagyobb előnyre szert tenni, addig a kunhegyesiek villámgyorsan 3-4 ponttal is vezettek, amiből már nem tudott visszajönni a Veszprém. 17:20-nál fordultak a hajrára a csapatok, a veszprémiek nem tudtak megújulni, a Kunhegyes pedig hozta a negyedik játszmát is, és egyenlített. (19:25; 2:2)

Mielőtt elhihették volna a vendégek, hogy megnyerhetik a mérkőzést, megrázta magát a veszprémi csapat, és a döntő játszmában nem hagyott kétséget afelől, hogy ki kerül ki a találkozóból győztesen. Seck György és Kráml Szilveszter remek nyitásainak is köszönhetően 8:3-nál cseréltek térfelet a csapatok, és a folytatásban sem volt esélye a Kunhegyesnek felzárkózni, tovább nőtt a különbség. A hajrában Myszöglád Dániel támadásban és védekezésben is jeleskedett, a Kunhegyes pedig tétlenül volt kénytelen végignézni, ahogy kicsúszik a kezéből a mérkőzés. (15:7; 3:2)

Man at Work Veszprémi RC – Kunhegyes ESE 3:2 (21, 19, -23, -19, 7)

Veszprém, 50 néző; Vezette: Gyulai, Hanuska

Man at Work VRC: Dolgos A., Seck Gy, Horváth Sz., Kráml Sz., Myszöglád D., Tóth T.

Csere: Szűcs P. (libero), Szalai B., Saitz B, Dordzsceren Cs., Garamvölgyi O., Széll D.

Játékos edző: Seck György

galeria_135

Képgaléria