Újabb bosszantó döntetlen

Egy nyerhető meccset mentett döntetlenre az utolsó percben a Veszprém FC a játékvezető támogatását is élvező BKV Előrével szemben.

A hazaiaknál a kezdőben kapott lehetőséget Lang Ádám és Novothny Soma is, akik a hét közepén érkeztek haza Portugáliából, az U19-es EB selejtezőről. Lang mindhárom mérkőzésen végig a pályán volt, Novothny kétszer kapott lehetőséget Tuboly Frigyes szövetségi kapitánytól, s egy gólt szerzett.

Az első kapura lövésre a hetedik percig kellett várni, ekkor Hegedűs próbálkozhatott 23 méterről, de szabadrúgását Vezér Ádám magabiztosan fogta. Az első húsz percben nem sok minden történt az összecsapáson, a játék a két tizenhatos között folyt, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 23. percben ismét Hegedűs végezhetett el ígéretes szögből szabadrúgást, de a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Két perccel később azonban megszerezte a vezetést a VFC. Bosnjak iramodott meg a labdával, majd mintegy 20 méterről lövésre szánta el magát, a középre tartó játékszert a rutinos Vezér a felső kapufára ütötte, majd onnan a hálóba pörgött (1:0).

A hazai gól ellenére sem élénkült fel a játék, továbbra is egymás hibáiból éltek a csapatok. Félóra elteltével Thiago lekészített labdáját Hevesi-Tóth lőtte kapura 16-ról, a könnyűnek ígérkező labdát a bizonytalan Vezér Ádám kiejtette, de még időben javítani tudta hibáját az érkező Novothny elől. A félidő vége előtt Molnár Zoltán veszélyeztetett két alkalommal is. Előbb Garai remek passza után lőhetett volna, de még egyet tolt a labdán, így a védők menteni tudtak, majd egy legurított szabadrúgás után 23 méterről próbálkozott, s a megpattanó játékszer a kapufáról a gólvonalon végiggurulva Vezér kezében kötött ki.

A második játékrész első negyedórája sajnos tükrözte az egész mérkőzés alacsony színvonalát, a csapatok hibát hibára halmoztak, egyik hálóőrnek sem kellett játékba avatkoznia. A 61. percben Alex remek ütemben ugratta ki Thiagot, aki először még belebotlott a labdába, majd középre passzolt az érkező Novothny elé, aki azonban nagy helyzetben rosszul találta el a labdát, így a játékszer az alapvonalon hagyta el a pályát. A 65. percben a kapujából kimozduló Varga ártalmatlan helyzetben buktatta a kilépő Szabót, a chilei játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt a sértett az elmozduló Varga mellett a kapu közepébe lőtte (1:1). 

A 73. percben Fazakas Géza végezhetett el húsz méterről szabadrúgást. A labda a sorfal fölött a kapu jobb alsó sarkába vágódott (1:2). Az utolsó negyedórában a VFC mindent egy lapra feltéve támadott, de egy Novothny kapufától eltekintve nem sikerült nagyobb helyzetet kidolgozni a BKV kapuja előtt. A hosszabbítás utolsó percében egy előreívelt labdát az elől tartózkodó Lang remekül fejelte a középen érkező Novothny elé, aki estében a kiszolgáltatott kapus mellett a hálóba lőtt, megmentve ezzel az egyik bajnoki pontot a hazai gárdának (2:2).

mérkőzéstükör

Vágó Attila: Nagyon sajnálatos ez az újabb hazai pontvesztés, a második félidei felelőtlen játékunk eredménye ez. Azonban a játékvezető is rengeteg olyan hibát vétett - például a második vendéggól előtt, hiszen nem történt szabálytalanság - ami befolyásolta a játék menetét, de nem a bíróban keresem a hibát, hanem magunkban. Nem lehet így hozzáállni, nagyon tanulságos volt a második játékrész, s a végén örülhettünk, hogy egy pontot itthon tartottunk. Először mi engedtük ki a kezünkből a győzelmet, majd a vendégek. Az utolsó két fordulóban, a Baja vagy a Gyirmót ellen vissza kell hoznunk ezeket az elvesztett pontokat. Ez volt a második hazai mérkőzésünk zsinórban, amikor nem tudtuk megőrizni a vezetést.

Veszprém FC - BKV Előre SC 2:2 (1:0)

Veszprém, 250 néző. Vezette: Alvaro Garcia Miquel (Farkas Balázs, Szeles Krisztina)

Veszprém: Varga - Garai, Hegedűs, Lang, Bosnjak - Thiago, Hevesi-Tóth, Molnár, Burcsik (Finta az 58.) - Novothny, Alex (Nikolin a 78.).
Vezetőedző: Vágó Attila

BKV: Vezér - Miklósvári, Sebők, Császár, Máj - Mayer (Rápó a 80.), Fazakas, Dányi, Molnár (Boros a 46.) - Szabó, Varga (Katona a 46.).
Vezetőedző: Szapor Gábor

Gólszerzők: Bosnjak a 24., Novothny a 93. percben, illetve Szabó a 68. (11-esből), Fazakas a 73. percben.
Sárga lapok: Varga, Hegedűs, Bosnjak, illetve Miklósvári, Fazakas, Dányi, Szabó.

1

galeria_156

A Hajráveszprém.hu támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, illetve annak sérültjei számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar segélyszervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat! A 1752 a 20-as és 70-es mobilokról együttműködés hiányában sajnos nem érhető el.

Képgaléria