Partiban voltak a Kaposvárral

Veszprémi RC - Kaposvár 1:3 (-15, -22, 23, -22)

Nem adta könnyen a bőrét férfi röplabdacsapatunk a profi játékosokból álló somogyi gárda ellen.

Az Extraliga középszakaszában fogadta a Kaposvár együttesét a Company Nyelviskola VRC csapata, a Közép-európai Ligából visszatért ellenfél volt a találkozó esélyese.

Jobban kezdett a Kaposvár (1:4), de kiegyenlítettek a mieink (4:4), és egészen 8:8-ig jól tartották magukat a szettben. Ezután a somogyiak lépést váltottak, és elhúztak néggyel (8:12), az előnyt sikerült hatra növelniük a második technikai időig. (10:16) A folytatásban jól gazdálkodtak a megszerzett előnnyel a vendégek, magabiztosan játszottak, a veszprémiek viszont nem tudtak megújulni, így könnyedén hozta a Kaposvár az első játékot. (15:25, 0:1)

A második szett első harmadában fej-fej mellett haladtak a csapatok. Többnyire a kaposváriak vezettek, mégis egypontos veszprémi előnnyel mentek az első technikai időre a csapatok. (8:7) A folytatásban remekül küzdöttek az egyenlítésért a hazaiak, de nagyobb előnyre nem sikerült szert tenni, mert a nagy küzdelem árán kicsikart pontok mellett az ellenfélnek könnyen adtuk a pontokat, több rontott nyitást is feljegyezhettünk a hazai oldalon. 17:14-nél már három ponttal is vezetett a VRC (17:14), de a vendégek egalizáltak. (19:19) A hajrában jobban összpontosítottak a vendégek, és behúzták a második játékot is. (22:25, 0:2)

A harmadik szett első harmadában is a veszprémiek vezettek, de ismét könnyen adták a pontokat a Kaposvárnak. 8:7-nél még a hazaiaknál volt az előny, de a vendégek fordítottak. (11:9) A veszprémi srácok jól tartották magukat, 13:15-nél már ők vezettek kettővel, de 17:17-nél kezdődhetett elölről minden. Az időkérésekkel tarkított hajrában a szívvel-lélekkel küzdő hazai csapat megérdemelten szépítette a játszmaarányt. (23:25, 1:2)

A harmadik szettben is lelkesen küzdöttek a hazaiak, de feljavult a somogyiak játéka is. Többnyire a vendégek vezettek, de tartotta magát a VRC. Az első technikai időnél 6:8 volt az állás, majd 11:14-nél vezettek először hárommal a vendégek. 17:18-nál megvolt a lehetőség az egyenlítésre, de a kaposváriak jobban összpontosítottak, és 17:20-nál megint hárommal vezettek. A veszprémieknek eszük ágában sem volt feladni (21:22), de végül a rutin és a szerencse is a vendégek javára döntött, amivel megnyerték a játszmát és ezzel együtt a mérkőzést is. (22:25, 1:3)

Mérkőzéstükör

- A nyitás fogadásban éreztem magunkat nagyon gyengének, ezért nehezen tudtunk támadásokat szervezni. A Veszprém bátran szervált, ami minket is meglepett, miután úrrá tudtunk lenni a helyzeten, jobban tudtuk szervezni a játékot. Úgy ítélem meg, hogy ez lett a győzelmünk kulcsa – mondta Zarka Péter, a Kaposvár vezetőedzője. (Fotó: kaposvarvolley.hu)

 

- Sikerült végre rendet rakni a fejekben a hét elején, úgy érzem, hogy a Kaposvár sem vett minket félvállról, mi pedig mindent megtettünk azért, hogy a játék szépségét bemutassuk. Küzdöttünk, ha kellett, miközben igyekeztünk jól játszani, ami mindenkéépen pozitívum, és jelzi, hogy jó úton haladunk – értékelt Szabó Gábor, a VRC játékos-edzője.

 

- Gyáva népnek nincs hazája, tartja a mondás, ezért törekedtünk bátor nyitásokkal megzavarni az ellenfelet. Nekiugrottunk az oroszlánnak, több-kevesebb sikerrel. Még mindig sok az alaphibánk, de összességében nagyon pozitív dolog az, hogy sikerült hoznunk egy játszmát a Kaposvárral szemben. Úgy éreztem, hogy akár hozható is a meccs, de sokat hibáztunk, főleg a második szett végén – mondta Nagy Attila, a VRC centere. (Fotó: companyvrc.hu)

Company Nyelviskola-Veszprémi RC - Diamant-Kaposvár 1:3 (-15, -22, 23, -22)

Veszprém: Seck Gy., Puspán B., Horváth Sz., Nagy A., Tóth T., Czintula M.,
csere: Szabó G.(libero), Németh E., Horváth Á., Szalai B., Dolgos A., Kráml Sz.,
edző: Szabó Gábor

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook