Fantasztikus mérkőzés, szenzációs siker

A Veszprém fennállása során először jutott be a férfi Extraliga legjobb négy csapata közé, miután drámai küzdelemben legyőzte a Kazincbarcikát.

Az első szettben sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok (11:11), de ezt követően a hazaiaknál Tóth Tibor nyitásai rendre pontot értek, valamint a szervákból következő labdamenetekből is a veszprémiek jöttek ki jobban, így fokozatosan növelték előnyüket. Ez a periódus olyan lendületet adott, amely kitartott a szett végéig, így az első játszmát a Company húzta be (25:21, 1:0).

A második játszma elején ott folytatták a hazaiak, ahol az előbb abbahagyták, a borsodiak továbbra sem találták saját játékukat, így első technikai szünetre 8:4 volt az állás. A vendégek próbáltak kapaszkodni, de a Veszprém remekül sáncolt, és pontosan ütött, ennek köszönhetően nagyon közel kerültek a második szett megnyeréséhez (20:14). Ezután azonban a hazaiaknál több bosszantó hiba is csúszott a játékba, így a barcikaiak 22:22-nél utolérték a Companyt, és ezzel egy hihetetlenül izgalmas végjáték vette kezdetét, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy ponttal. Az óriási csatában mindkét gárda begyűjtötte a harmincadik pontját, de még ekkor sem dőlt el semmi, végül 35:34-es hazai vezetésnél egy remek sánccal a második játszma is a Veszprémé lett (36:34, 2:0).

A folytatásban a Kazincbarcika uralta a játékot, könnyed játékkal az első technikai időig tetemes előnyre tettek szert (8:3). A vendégek kezdtek belelendülni a játékba, a hazaiak mintha egy kicsit fáradtabban mozogtak volna, ez talán a sok rontott nyitásban mutatkozott meg, így a borsodiak 21:14 után hamar kipipálták ezt a játékrészt (17:25, 1:2).

A negyedik szett szinte az előző teljes másolata volt, a vendégek ismét hamar megnyugtató előnyt harcoltak ki (11:5), így mindkét edző több cserét is végrehajtott a játszma vége felé, nyilván tartalékolva a mindent eldöntő ötödik szettre. (17:25, 2:2)

A befejező periódusban lélegzetállító izgalmak közepett, rendkívül szorosan alakult a hajrá, a zsúfolásig megtelt nézőtéren többeket a szívroham kerülgetett. 5:3-nál a vendég Kazincbarcika állt jobban, azonban a térfélcserénél már csak egy pont volt a Veszprém hátránya (7:8). Majd a veszprémiek egy utolsó, őrült hajrába kezdtek, Puspán Balázs továbbra is fantasztikusan játszott, remekül működött a sánc, valamint a vendégeknél egy-két hiba is becsúszott, így 12:10-nél már nagyon közel volt a végső győzelem. 14:13-nál játszmalabdához jutott a Company, melyet azonnal sikerült kihasználni, így fennállása legnagyobb sikerét elkönyvelve, az Extraliga legjobb négy csapata közé jutottak a srácok. (15:13, 3:2)


Az Extraliga elődöntőjébe jutott Company-VRC csapata

mérkőzéstükör

Szabó Gábor: Az első két mérkőzés tapasztalata alapján ilyen szoros összecsapásra számítottam. A második szett megnyerése fontos volt, és bár ezután felállt a Kazincbarcika, számunkra szerencsésen alakult a vége. Gratulálok a Kazincbarcikának is, minimális volt a különbség ezen a napon.

Dudás András: Nem sikerül feltörni ezt a diót, amikor ráéreztünk a játékra, akkor jól ment a csapatnak. A végén az izzadt, párás, meleg teremben becsúszott két labda az ellenfelünknek. Megérdemelten nyert a Veszprém, mert hajtottak, de ezzel nálunk sem volt probléma. Nagyon kevés hiányzott a végső győzelemhez.

Company Nyelviskola-Veszprémi RC – Vegyész RC-Kazincbarcika 3:2 (21, 34, -17, -17, 13)

Veszprém, 200 néző. Vezette: Donkó, Adler.

Company: Puspán, Seck, Németh E., Nagy A., Czintula M., Tóth T. Csere: Szabó G. (liberó), Horváth Sz., Dolgos, Szalai, Horváth Á., Szilvássy. Edző: Szabó Gábor

Kazincbarcika: Lehóczky L., Juhász, Cziczó, Csizmadia, Lehóczky G., Kovács II Z. Csere: Szántai (liberó), Gulyás, Dudás T., Germuska. Edző: Dudás András

A párharc végeredménye: 2–1 a Veszprém javára

Az elődöntők párosítása:
Diamant-Kaposvár – Company Nyelviskola-Veszprémi RC
KALO-MÉH-Kecskeméti SE – Dunaferr SE

Az három győzelemig tartó párharcok március 18-án kezdődnek.

Hozzászólások

Köszönjük mindenkinek!!!!
Nagy Attila2010. március 10. 23:01
Gratulálok az egész csapatnak!!! A további folytatáshoz pedig még több erőt kívánok! Hajrá VRC!!!
Sirkán 772010. március 07. 22:04
Gratulálok az egész csapatnak!!!!!!!!! Kívánom, hogy az érem jöjjön össze a végére!!!
Bendő2010. március 07. 14:52
Ez igen! Hatalmas bravúr! Szép volt!
Sid2010. március 06. 18:49
Póóó-po-po-po-po-póó-póó! :D:D:D Gratula MINDENKINEK srácok!
fenyő2010. március 06. 03:43
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook