Tutus továbbra is aktív marad
- Pápán kezdtem el szertornázni a bátyámmal, akkoriban minden versenyre minket küldtek, voltunk kosárlabdázók, súlylökők, gerelyhajítók, gátfutók. A mi feladatunk az volt, hogy az iskolát képviseljük a sporteseményeken, és mi persze mindenhol ott voltunk – beszélt a gimnáziumi évekről Szalai Tamás, aki Nemesgörzsönyben képesítés nélkül tanított, a főiskolát az előző rendszer sajátságai és a kötelező katonaság miatt többször újrakezdte.
- Miután lediplomáztam, megkerestek Pápáról, de nem fogadtam el a felkérést, mert Veszprémben vagy a Balaton mellett akartam dolgozni. A tornászok edzője lettem Veszprémben, majd egy nagyon jó barátom, támogatóm, Tungli József, az akkori Sportiskola igazgatója, egy soproni edzőtáborból hazatérve azzal fogadott, hogy egy általános iskolában van egy üres állás, és vár az igazgató. Szertáros lettem, és négy osztálynak tartottam biológiát, mellékállásként pedig a BVTC-nél dolgoztam, ahol sok válogatott tornászt neveltünk ki.
A kiváló testnevelő ugyanabból az iskolából megy nyugdíjba, ahová 1976-ban került. Az első nagy sikerét 1979-ben érte el, Szegeden országos diákolimpiát nyert a diákjaival kispályás labdarúgásban.
- Sokan felkapták a fejüket, mert akkoriban nem nyertek még diákolimpiát a városban. Utána folyamatosan nyertük a diákolimpiákat, főleg tornában, közben bejártam az egész országot. A sikereimet a gyerekeknek köszönhetem, akik mindig megtették azt, amit kértem tőlük. Az a filozófiám, hogy nincsenek rossz és ügyetlen gyerekek, csak mindig közöttük kell lenni. Rengeteg középiskolást készítettem fel főiskolai felvételire, számuk több százra tehető. Szinte mindenkit felvettek, mert megköveteltem a fegyelmet – magyarázta Szalai Tamás.
- Idén felhagyok a tanítással, bár maradhatnék még, de vannak már olyan helyzetek, amiket nem tudok tolerálni. Ami nagyon bánt, hogy tanítom a gyerekeket, de nem tanulnak. Az én óráimon nagyon aranyosak és fegyelmezettek, de ha kiengedem őket, akkor teljesen más világot élnek – érvelt Szalai Tamás
- 28 évig voltam osztályfőnök, kollégáimmal is remek kapcsolatot ápolok. Sokszor el szoktam mondani, hogy olyan jó munkahely, mint az enyém, nem nagyon adatik meg senkinek. Mindenkitől szabadon tudtam azt csinálni, amit szerettem volna, a létesítmények és a sporteszközök is mindig maradéktalanul a rendelkezésemre álltak. Az egyik legnagyobb ajándék az volt, hogy az egyetemi stadionban dolgozhattam, szinte sosem kellett kerítésen belül dolgoznom. Egészen egyedi lehetőség volt, hogy kint lehettem állandóan a szabadban.
A városban Tutusként ismert testnevelő imád focizni és síelni, emellett konditermi edzésekkel is karban tartja testét. Sok régi tanítványával ápol baráti kapcsolatot.
- Nagyon szeretem a gyerekeket, én is tisztelem őket, ők is tisztelnek engem. Az én generációmból már nincs sok barátom, de a volt tanítványaim nagyon jó barátaim lettek, össze is járok velük. Én kizárólag a testnevelésre születtem, nem hiszem, hogy mást tudtam volna ekkora elánnal csinálni, emiatt az elmúlt 34 év nagyon gyorsan eltelt. Decemberben megyek nyugdíjba, tanítani már nem fogok, de sítáborokat, evezős táborokat biztosan szervezek, és a Bakonyi Kalandparkban fogok dolgozni. Az unokáimat szeretném megtanítani úszni. Nem érzem öregnek magam, az orvosom szerint a térdem olyan, mint egy harmincévesé, így a focival sincs okom felhagyni.
