Vereséggel kezdett a Veszprém FC

Jó iramú, kiegyenlített mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett az újonc VFC a Budapest Honvéd második csapatától, az NB2 első fordulójában. A veszprémiek szabályos gólját anulálta a játékvezető.

A veszprémi gárda jól kezdte a mérkőzést, többet birtokolták a labdát és mezőnyfölényben játszottak Fintáék, de nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. A 12. percben adódott az első helyzet, a hazaiak csatára, Haruna lőtt kapura, de Kiss magabiztosan hárított. Továbbra is inkább a fővárosiak veszélyeztettek, de a sérült Vargát helyettesítő Kiss eszén nem tudtak túljárni. A 35. percben azonban már ő is tehetlennek bizonyult, Vólent lépett ki két védő között, és 10 méterről a kapuba lőtt (1-0).

A második játékrész első negyedórája nagyobb helyzet nélkül telt el, a kapuk nem forogtak veszélyben, főleg mezőnyjáték folyt a pályán. A 64. percben Sánta 20 méterről leadott lövését Kunsági mentette hatalmas bravúrral. A szögletből Fehér fejelte vissza a labdát az alapvonalról, amit Leitold a kapuba stukkolt, de a partjelző les címén (tévesen!) érvénytelenítette a találatot. A mérkőzés utolsó 20 percére a kispestiek az eredmény tartására törekedtek, és a VFC-nek nem sikerült feltörni a hazaiak védelmét. A 78. percben Karakai tört be a 16-os területére, már mindkét lábbal a büntető területen tartózkodott, amikor szabálytalankodtak ellene, mégis a 16-os vonaláról végezhetett el szabadrúgást a Veszprém. így egy jogos büntetőtől is megfosztották a bakonyi gárdát.

A Veszprém nagy küzdelemben maradt csak alul a Budapest Honvéd második együttesével szemben. Orbán Tamás fiainak még fel kell venniük az új osztály ritmusát, ez viszont beletelhet pár mérkőzésbe. A vereséggel a VFC 37 mérkőzéses veretlenségi sorozata is megszakadt.

mérkőzéstükör

Gabala Krisztián: Egy rendkívül jól szervezett, és nagyon jó játékosállománnyal rendelkező csapatot sikerült két vállra fektetnünk. Ez lökést adhat a fiatal csapatunknak.

Orbán Tamás: Ez egy másik osztály, fel kell vennünk a ritmusát. Ugyan szinte végig mezőnyfölényben játszottunk, de gólt nem sikerült rúgnunk, vagyis egyet sikerült...

Budapest Honvéd II - Veszprém FC 1:0 (1:0)

Kispest, 150 néző.
Játékvezető: Fenyvesi Szabolcs (Berettyán Péter, ifj. Varga Gábor)

Honvéd II: Kunsági – Tavars, Baráth, Varga P., Bojtor – Nagy A., Hidi, Czár, Vernes – Haruna, Vólent. Vezetőedző: Gabala Krisztián

Veszprém FC: Kiss G. – Grósz, Kollár, Fehér, Leitold - Hudec – Boromisza G., Tatai, Sánta – Karakai, Finta. Vezetőedző: Orbán Tamás

Cserék: Haruna helyett Azevedo a 43. percben, Vólent helyett Asztalos a 66. percben, Tavars helyett Bogdam a 83. percben, illetve Finta helyett Kalcsó a 60. percben.

Gólszerzők: Vólent a 35. percben.

Sárga lapok: Vernes, Bogdam, illetve Kollár, Grósz.

Az 1. forduló további mérkőzésein:
Bajai LSE – Ferencvárosi TC II 2-0
FC Ajka – Videoton-Puskás Akadémia 2-2
Győri ETO FC II – Budaörs 2-0
Pécsi MFC – Tatabánya 1-2
augusztus 15. vasárnap
Kaposvölgye - Kozármisleny 17:30
Barcsi SC - SZTK-ERIMA 17:30
BKV Előre - Gyirmót 17:30

HAJRÁVESZPRÉM.HU | Reklámozd a saját oldaladat is

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook