Presztízsmeccs vár Tataiékra

A Veszprém FC szombaton az ország legnépszerűbb csapatához, a Ferencvároshoz utazik, ahol a Lipcsei Péter vezette második csapattal mérkőznek az NB2 Nyugati csoportjában.

A bakonyiak az előző fordulóban Leitold és Babik góljával magabiztosan múlták felül a Kozármisleny együttesét. A győzelem azonban egy áldozattal is járt, mivel Kollár Zsolt súlyos sérülést (keresztszalag-szakadás) szenvedett, és jövő héten meg is kell operálni. Várhatóan tavasszal térhet csak vissza a pályára. Kollár mellett Nagy Károlyra sem számíthat Orbán Tamás, mivel a húzódása még mindig nem jött teljesen rendbe. A VFC eddig négy mérkőzést játszott idegenben, ezeken egy győzelmet és három vereséget könyvelhettek el.

Lipcsei Péter együttese eddig két győzelmet és négy vereséget gyűjtött a bajnokságban, így „csak” a 15. helyet foglalják el a tabellán, bár egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Az előző körben, a VFC által legyőzött Szigetszentmiklós otthonában szenvedtek 1:0 arányú vereséget. Az FTC II. hazai pályán két alkalommal szerepelt az idei kiírásban. Előbb 5:1-re kiütötte a Kaposvölgyét, majd meglepő vereségbe szaladt bele a Győr II. ellen (0:1).

A Ferencvárosnál mindig fontos kérdés, hogy hányan játszanak vissza az első csapattól. A hírek szerint az elmúlt napokban Lipcsei Péter együttesével gyakorolt a hosszú sérülése után felépült Fitos László, Dragóner Attila, valamint Fülöp Noel, Vass Máté, Bölcsföldi Viktor, Gárdos András, Nagy Patrik, Labrado és Veron is. Nagy a sansz arra, hogy ezen labdarúgók a hétvégén a második csapatnál kapnak majd lehetőséget a veszprémiek ellen.

Az MLSZ keddi ülésén eldőlt, hogy az NB II-es bajnokság névadó szponzora a Ness Hungary Kft. lett, így azt ezentúl Ness Hungary NB II bajnokságnak hívják.

2010. október 2. (szombat) 15:00 NB2 Nyugati csoport: Ferencváros II. - Veszprém FC

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook