Veszprémi sikerek a taekwon-do OB-n

Bécsi Nikolett újabb magyar bajnoki címe mellé további öt érmet gyűjtöttek be a veszprémiek, remekeltek a herendiek és a várpalotaiak is.

2010. november 13-án, Hódmezővásárhely adott otthont az Ifjúsági- és Felnőtt Taekwon-do Országos Bajnokságnak. Az eseményen 28 klub 160 versenyzője vett részt. A rendezvényt szervező egyesület idén ünnepelte megalapításának harmincadik évfordulóját. A Hódmezővásárhelyi TKD Klub a vidéki taekwon-do bázisok közül másodikként alakult meg. Vezetőjük, Máté Zoltán V. danos mester elmondta, hogy az elmúlt három évtizedben közel 3000 ember fordult meg a keze alatt, s növendékei közül többen alapítottak új egyesületet kelet magyarországi városokban. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták közösségüket, s külön elismerő szavakkal illette Somlai Jánost, a veszprémi klub megalapítóját.

A hódmezővásárhelyi és városunk sportegyesületének életében sok párhuzam van: működésüket csupán egy év különbséggel kezdték meg, s a hazánk pólusain elhelyezkedő klubokból indult meg a taekwon-do terjeszkedése Kelet-, és Nyugat-Magyarországon. Az elmúlt évtizedekben mindkét csapat számos Európa- és világbajnoki helyezéssel büszkélkedő sportolót nevelt ki.

A veszprém megyei klubok résztvevői ezúttal is szép eredményekkel térhettek haza a versenyről. A herendiek közül Draskovics István ifi „B” kategórás formagyakorlatával szerzett országos bajnoki címet. Pátkai Gyöngyvér – szintén az ifik között – az 55 kg alatti lányoknál, valamint I. danos formagyakorlat versenyszámban is a dobogó második fokára álhatott fel. Sebestyén Arnold felnőtt II. danos formagyakorlatával, valamint küzdelemben, -80 kg-os súlycsoportban szerzett harmadik helyezést.

A Várpalotai Taekwon-do Klubból Szabó Éva felnőtt „B” kategóriás formagyakorlatával harmadik helyezést ért el. Hajas Attila a III. dan formagyakorlat versenyszámban nagy eséllyel indult az újabb magyar bajnoki címért, azonban a döntőbe jutásnál sajnos belerontott a tulljába, így most be kellett érnie a bronzéremmel. Szabó Istvánnak, Szabó Rajmundnak és Szabó Miklósnak nagyon peches volt a sorsolása, mivel mindegyikőjük elsőre megkapta a kategória győztest, így ők most lecsúsztak a dobogóról.


A veszprémi taekwon-do csapat

A veszprémiek közül Bécsi Nikolett női erőtörésben nyert ismét magyar bajnoki címet. Ebben a versenyszámban nincsenek súlycsoportok, a lényeg az, hogy minél több törőállványra helyezett műanyag lapot kell eltörnie a versenyzőnek. A feladat sikeres végrehajtásához kiváló technika, nagy precízség, és jókora erő szükséges. A dolog pikantériája, hogy Nikolett a legalacsonyabb súlyú versenyzőként nevezett, mégis ő tudta legsikeresebben végrehajtani a műveletet. Az apró termetű hölgy továbbá I. danos formagyakorlatával, valamint a -55 kg-os súlycsoportban is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Sisak Zsófia hosszabb kihagyás után a 63 kg alatti hölgyek küzdelmében ezüstérmet, női erőtörésben és II. danos formagyakorlat versenyszámban bronzot vihetett haza. Az ifjúságiaknál Maár Bálint magabiztosan nyerte első meccsét, végül a legjobb nyolc között fejezte be a versenyt.

Az idei szezonból már csak egy viadal van hátra: november végén Mezőhegyesen rendeznek diákolimpiát. Ezután a klubok a téli övvizsgákra készülnek.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook