Orbán Éva: Olimpiai szint harmadszor

A VEDAC kétszeres olimpikon kalapácsvetője Athén és Peking után Londonban is ott lehet, a zalaegerszegi vidékbajnokságon dobott B szintet.

Az olimpiai kvalifikáció első évében már két B szinttel rendelkezik városunk patinás atlétikai klubja, a VEDAC. Kovács Tamás maratonfutó után a már rutinos olimpikonnak számító kalapácsvető, Orbán Éva is közel került Londonhoz.

Az Egyesült Államokban idén közgazdász diplomát szerzett atléta május közepéig Dan Lange irányításával készült, itthon pedig Zentai Tibor segíti a felkészülését. A június 2-i, St. Pöltenben rendezett verseny még az időeltolódás miatti átállás jegyében tellett, de Éva 68,19 méteres eredménye már bizakodásra adhatott okot a két nappal későbbi, zalaegerszegi vidékbajnokság előtt.


Fotó: masz.hu

A VEDAC kiválósága kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, magabiztosan nyerte a versenyt, és az utolsó dobásával sikerült teljesítenie az olimpiai B szintet. A 69,66 méteres eredmény egyben az idei dél-koreai világbajnokságra is repülőjegyet ér.

- Rosszabb eredményre számítottam, mert a két verseny közé egy súlyemelést is beiktattunk, ezért azt hittem, hogy nem leszek friss. Ausztriában az időjárás sem volt jó, de nem készültem rá nagyon a vidékbajnokságra, későbbre terveztem szintet érő dobást. Idén sokkal jobban sikerült az alapozás, nagyon jó állapotban vagyok – mondta határozottan Orbán Éva, aki számára a B szint már szinte biztos olimpiai részvételt jelent, hiszen jelenleg nincs a magyar mezőnyben olyan, aki jobbra lehet képes nála. Ennek ellenére ő biztosra akar menni, tovább szeretne javítani az eredményén, és megcélozza a 71,5 méteres A szintet, valamint Dívós Katalin (Dobó SE) tíz éve fennálló 70,79 méteres magyar csúcsát.

- Ebből a hétvégéből kiindulva nem lehetetlen, hogy még idén megdöntsem a magyar csúcsot, még engem is meglepett ez az eredmény. Sokkal jobb volt az idei felkészülésem, még csak most kezdjük el a gyorsítást, így várhatóan tovább fog javulni az eredményem. 2008-ban dobtam utoljára egyéni csúcsot, majd jött egy sérülés, ami kitartott 2009-ig, és a 2010-es évem sem volt az igazi. Idén jöhet egy áttörés, sokkal erősebbnek érzem magam. A következő versenyem Göteborgban lesz, júliusban a Balaton Bajnokságon szeretnék nagyot dobni, majd augusztus végén a világbajnokság lesz a fő versenyem – mondta bizakodóan Orbán Éva.

A július 9-i Balaton Bajnokságon hazai pályán láthatjuk versenyezni Orbán Évát, majd a dél-koreai világbajnokság előtt Kínába utazik kétszeres olimpikonunk, az Universiadén vesz részt, ami remek felkészülés lehet a VB-re.