Veszprémben az ország legjobb birkózói

Rendhagyó módon, az U-23 Kötöttfogású Országos Bajnoksággal egyidőben a jövő reménységeinek is versenyt rendeznek.

Negyedik éve ad otthont Veszprém az U-23-as korosztály országos bajnokságának, melyet a Veszprémi Dózsa SC és a Veszprém Megyei Birkózó Szövetség közösen szervez. A Veszprém Megyei Jogú Város, a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Magyar Birkózó Szövetség támogatását is élvező sporteseményen évről évre a legjobb magyar birkózók lépnek szőnyegre, a veszprémi közönség korábban láthatta birkózni például az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltánt is.

Ezúttal sem maradnak az érdeklődők nagy csaták, igazi birkózó csemegék nélkül, hiszen a Londoni Olimpia előtt egy évvel már az ötkarikás játékok van a magyar birkózósport fókuszában is, és az U-23-as korosztályból többen esélyesek arra, hogy kvalifikálják magukat a világ legnagyobb sporteseményére. Több kontinensbajnok is szőnyegre lép szombaton: Rizmajer György (junior Európa-bajnok, junior VB 5.) és Lőrincz Viktor (junior Európa-bajnok), valamint Lám Bálint (junior EB 3.) birkózását is megtekinthetik a kilátogató nézők. A korábbi évekkel ellentétben nem a Vetési Gimnáziumban, hanem a Március 15. utcai sportcsarnokban rendezik az eseményt.

A szervezők idén rendhagyó módon bonyolítják le a versenyt. Két szőnyegen az országos bajnokság küzdelmei lesznek láthatóak, a harmadik szőnyegen pedig egy meghívásos gyerekverseny rendeznek, így a jövő reménységei a jelen bajnokaival egyidőben léphetnek szőnyegre, és testközelből figyelhetik a legjobbakat. A két veszprémi birkózó egyesület, a Veszprémi Dózsa és a Centrum SE mellett többnyire dunántúli klubok vesznek részt a meghívásos versenyen, várhatóan mindkét veszprémi klub nagy létszámban képviselteti magát.

A rendezvény megnyitójára 10:00 órakor kerül sor, közvetlenül a megnyitó után kezdődnek a küzdelmek, melyek várhatóan 16:00 óráig fognak tartani.
 

Hozzászólások

T. Attila A rendezvény helyszinét elfelejtették közölni. HA lehet pótold. Géza Március 15. utcai sportcsarnok Köszi, beírtuk a cikkbe.
Ulicsni Géza2011. október 06. 18:15
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook