Magabiztos győzelemmel kezdtek

A hazai rendezésű U17-es női labdarúgó Eb-selejtező torna első mérkőzésén Hevesi Tamás együttese Bulgáriát verte 3-0-ra. A Gizella VSE játékosa, András Anita a 77. percben lépett pályára.

Hevesi Tamás szövetségi edző a Hargas Annamária - Lázár Alexandra, Mesterházi Csilla, Vőfély Noémi, Németh Loretta - Bognár Enikő, Horváth Zsófia, Görög Zsófia, Nagy Alexandra (Fenyvesi Evelin, 41.) - Diószegi Fanni (Kálmán Hanna, 71.), Zeller Dóra (András Anita, 77.) összetételben szerepeltette együttesét.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a mieink már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a 9. percben megszerezték a vezetést: a Diószegi Fanni felvágásáért megítélt büntetőt a sértett váltotta gólra. A folytatásban is maradt a magyar fölény, a bolgárok a felezővonalat is csak elvétve lépték át, a legcsekélyebb veszélyt sem jelentették a kapunkra. A 25. percben egy jobb oldali szöglet után Zeller Dóra fejelt 6 méterről a hálóba, ezzel megduplázva az előnyt. A szünetig hátralévő időben több ziccert is kialakítottunk a bolgár kapu előtt, de a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak, így 2-0-al ért véget a játékrész.

A szünet után sem sokat változott a játék képe, egymás után dolgoztuk ki a helyzeteket, de a legtöbbet el is hibáztuk - többször a kapufa mentette meg a vendégeket a góltól, máskor a kapusuk védett nagyot. Az 51. percben azért sikerült ismét betalálnunk, Zeller tette ki a balösszekötő helyén érkező Diószeginek a labdát, aki egy csellel betört a 16-oson belülre, majd remekül elrúgta a labdát a hosszú sarokba. A lefújásig maradt a magyar fölény, de újabb gól már nem született, a mieink 3-0-ra nyerték meg a mérkőzést.

A csoport másik mérkőzésén Svédország 6-0-ra legyőzte a horvátokat.

- Igyekeztünk a széleken megbontani a bolgárok védekezését, és ez sikerült is, rengeteg helyzetet alakítottunk ki - mondta a lefújás után Hevesi Tamás. - A játékunkkal elégedett vagyok, a számszerű eredmény azonban lehetett volna még kedvezőbb, mert nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, míg ellenfelünk a nyolcvan perc alatt egyetlen lehetőséget alakított ki. Gratulálok a lányoknak, mert a bolgárokat ilyen magabiztosan legyőzni, mindenképpen szép teljesítmény. A jó kezdés után a horvátok ellen kötelező a győzelem.

A további program

október 19., szerda:
Svédország-Bulgária 14.00, Tatabánya
Magyarország-Horvátország 14.00, Telki

október 22., szombat
Magyarország-Svédország 14.00, Telki
Bulgária-Horvátország 14.00, Tatabánya

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook