Udvariatlan vendégek

Értékes idegenbeli győzelmet aratott a Pannon Egyetem Veszprém KK a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának szezonnyitóján.

Ahogy arra számítani lehetett, a hazai szurkolók fergeteges hangulatot varázsoltak a Krajnyik András Sportcsarnokba, ám a hangorkánjuk nem zavarta meg az OSE által bajnokesélyesnek tartott veszprémieket, akik lendületesen kezdték a másodosztályú találkozót (2-7). Később a vendéglátók lábra kaptak, zsinórban tíz pontot dobtak, de az akkor még fegyelmezetlenebb mieink az ellenállhatatlan Farkas révén tartották velük a lépést. A felek a második negyedben is főként a támadás-befejezésekre helyezték a fő hangsúlyt, így az összecsapás valóban közönségszórakoztató volt. Az egyetemisták cseréi jól szálltak be a küzdelembe - különösen Czakó volt elemében -, de így is hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A nagyszünet előtt Kámán két triplát helyezett el a gyűrűbe, aminek eredményeként ötpontosra nőtt csapata előnye.


Fotó: Pannon Egyetem Veszprém KK

A hosszabb pihenőt követően Kováts is bevágott két hárompontost, mint ahogy társai is rátettek egy lapáttal az első félidőben mutatott teljesítményükre. Ezzel - az addiginál összeszedettebb produkciójukkal - sok hibára késztették az újoncot (55-69). A sípmesterek jóindulatát is élvező oroszlányiak a záró felvonásban mindennel megpróbálkoztak, ám a remekül védekező Verteticsék nem engedték felzárkózni őket. Örömteli, hogy a veszprémiek régi és új emberei egységes gárdát alkottak a pályán. A slusszpoén a mezőny legjobbjáé, a tizenhárom lepattanót is szerzett Farkasé volt, a center a végén jóval a hárompontos vonalon túlról volt eredményes.

Petőfi Áron: Előzetesen éppen ilyen mérkőzésre számítottunk. Meggyőződésem, hogy több nagycsapat is megszenved, vagy elvérez ebben a katlanban, ezért is tartom fontosnak a sikerünket. A statisztikai számok dacára nem volt rossz a védekezésünk, ám azt a folytatásban még feszesebbé kell tennünk, a támadásainkat pedig pontosabbá. Azon túl, hogy Farkas Attila klasszisteljesítményt nyújtott, csapatként voltunk jók.

Oroszlányi SE Lions - Pannon Egyetem VKK 82-94 (22-23; 22-26; 15-20; 23-25)

Oroszlány, 300 néző. Vezette: Jurák, Hervay, dr. Szakáll.

Oroszlány: Kiss Kornél 13/3, Burai 19/6, Hajmásy 14/6, Bocsárdi, Tanács 22. Csere: Ughy 2, Gorzsás 7, Keller, Kiss Károly 5, Túri, Kláris.
Edző: Kovács Nándor.

Veszprém: Vertetics 11/3, Kámán 18/6, Kelemen 3/3, Takács, Farkas 23/9. Csere: Czakó 15, Sipos 2, Nagy 8, Kováts 6/6, Gáll 6, Novák, Soós Nagy 2.
Edző: Petőfi Áron.

Forrás: veszpremkosar.hu

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook