Győzelem a macedónok ellen
Izgalmas mérkőzésen, remek teljesítményt nyújtva két góllal győzött a magyar férfiválogatott a több ezer saját szurkolója által buzdított Macedónia ellen a göteborgi olimpiai selejtező első fordulójában, így óriási lépést tett az olimpiai részvétel megszerzése felé.
A mieinknek a macedónokon kívül a spanyol játékvezetők által az első félidőben megítélt öt emberhátránnyal is meg kellett küzdeniük, ám a mieink Fazekas védései, valamint Pérez góljai révén már szünetben két góllal vezettek. A második félidőben a magyar válogatott Krivokapic, Gulyás és Pérez góljaival többször is négy gólos előnyre tett szert, ám a végjáték izgalmasan alakult. A macedónok egy gólra is felzárkóztak, ráadásul emberelőnybe kerültek, ám az utolsó percben az addig pályára sem lépő Harsányi éles szögből betalált, a hátralévő időben pedig már nem esett gól, így a magyar válogatott két gólos győzelmet ünnepelhetett.
Mérkőzéstükör
Mocsai Lajos szövetségi kapitány: - Természetesen boldogok vagyunk, hiszen nagy csatában sikerült a végjátékban a magunkra javára eldöntetnünk egy rendkívül fontos mérkőzést. A védelmünk jól működött, bár az első félidőben rendkívül sokszor kényszerültünk emberhátrányban játszani. Mindenki hozzáadta a győzelemhez a maga jó teljesítményét, nagyon büszke vagyok a csapatomra. Mostantól a brazilok ellen készülünk, hiszen rendkívül fontos és nehéz csata lesz a szombati is.
Császár Gábor: - Nagyon örülök a sikernek. A macedónok elleni győzelem jó alapot ad, hogy nyugodtan készülhessünk a brazilok ellen. Természetesen még nem értük el, amit akartunk, szombaton sem hibázhatunk.
Magyarország - Macedónia 28-26 (15-13)
Magyarország: Fazekas, Mikler (kapusok), Ancsin, Császár 6 (1), Gulyás 4, Harsányi 1, Iváncsik G. 2, Katzirz 2, Krivokapic 4, Laluska, Lékai, Mocsai T. 2, Pérez 6, Putics, Schuch, Zubai 1.
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
Macedónia: Risztovszki, Angelov (kapusok), Alusovszki, Angelovski, Dimovszki 1, Jonovski, F. Lazarov, K. Lazarov 7 (3), Manaszkov 2, N. Markoszki, V. Markoszki, Mirkulovszki 4, Mitkov, Mojszoszki 4, Mojszovszki, Sztojlov 2.
Szövetségi kapitány: Zvonko Sundovszki
Kiállítások: 16, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3.
Forrás: MKSZ