Hibátlan juniorok

Április 28-án szombaton, Dágon rendezték az NB II-es junior bajnokság utolsó körét az alapszakaszban.

Az elvárásoknak megfelelően, Man at Work Veszprémi röplabda Club mindhárom mérkőzését magabiztosan nyerte. Ezen a hétvégén a  Dorog juniorjai voltak a kimaradó csapat, tehát a Péccsel, Győrrel, illetőleg a házigazda Dággal mérkőzött meg a veszprémi  egylet. Man at Work VRC csapata teljes kerettel vágott neki a mérkőzéssorozatnak, egyedül Myszöglád Dániel bajlódott kisebb megfázással, de Ő is tudta vállalni a játékot.

1. mérkőzés: Dág - Man at Work VRC 1:3

Rögtön a  junior tabella 1. (VRC) illetve 2. (Dág) csapata között zajlott. A korai kezdés ellenére jó hangulatú, színvonalas játékot láthattak a szép számban kilátogató dágiak. Az első játszmában a Veszprémiek magukhoz ragadták a kezdeményezést, sikerült 5-6 pontos előnyre szert tenni a szett derekára, ám az álmosan kezdő házigazdák jó nyitássorozatuknak köszönhetően a hajrára felzárkóztak, így fej-fej mellett haladva érkeztek meg a csapatok a végjátékra. Végül az összpontosítás a VRC-nek sikerült jobban, így a nyerték az első szakaszt (21:25, 0-1).
Második szettben is a vendégek vezettek, ám a sokkal határozottabb dágiak előbb utolérték, majd a vezetést is átvették csapatunktól. Myszöglád Dániel betegsége is sújtotta a csapatot, a fiatal centert le kellett cserélni, Érkezett helyére Sándor Csobán, aki remekül megoldotta a rá bízott feladaton. Ám a második részsiker megszerzéséhet ez sem volt elegendő, a lelkesen kűzdő Dág egyenlíteni tudott (26:24, 1-1).
Harmadik, illetve negyedik szett forgatókönyve hasonlóan alakult a veszprémi srácok magukhoz ragadták a kezdeményezés és a szettek elejétől fogva folyamatosan növelték a különbséget. Végeredményben meggyőző sikert aratott a csapat, a mérkőzés végére kirajzolódott az egységek közötti különbség.  A mérkőzés legjobbja Garamvölgyi Olivér lett, aki számára szokatlan poszton négyesütőként kapott szerepelt. Végig vitte vállán a csapatot, lélektanilag fontos pillanatokban sem hibázott. Összegségében az egész teamet dicséret illeti, mind a hozzáállásért, mind a mutatott teljesítményért (23:25, 1-2), (17:25, 1-3).


Myszöglád Dániel

2. mérkőzés: Győr - Man at Work VRC 0:3

Ugyanabban az összeállításban kezdett csapatunk, mint a Dág ellen, annyi különbséggel, hogy a gyengélkedő Myszöglád Dániel helyett továbbra is Sándor Csobán kapott szerepet.
Az első szett-ben folyamatosan vezetett a Veszprém pár ponttal, ezt az előny megtartotta végjátékra is, Kráml Szilveszter vezérletével nyerte a csapat az 1. szettet (23:25, 0-1).
Második játszmában Széll Dániel kapott pihenőt, Saitz Balázs pedig átlóban bizonyíthatott. Jól ment a szekér a VRC-nek, féltávnál 4 pontos előnyük volt. Kráml Szilveszternek látványosan nem ment a játék, helyére érkezett Széll Dániel, végül a 2. játszma is sikerrel végződött (14:25, 0-2).
Az utolsó felvonásban maradta csapat úgy, ahogy a 2. befejeződött, Kráml Szilveszter a padon a Saitz Balázs átlóban szerepelt. Könnyelműen, helyenként flegmán játszott a VRC, túlságosan is megnyugtatta őket a 2:0 -ás előny. Mire észbe kaptak a srácok 19:12-őt mutatott az eredményjelző a szimpatikusan játszó Győri egylet javára. Szilveszter visszakerült a pályára, vele együtt a lendület is. 23:23-nál egalizáltak. A küzdő szellemnek, és a szerencsének is köszönhetően sikerült nyeri ezt a szakasz, ezzel együtt a meccset is (24:26, 0-3). A mérkőzésen nem nyújtott senki kiemelkedő teljesítményt, talán Sándor Csobán emelhető ki, aki maximálisan elvégezte a rá bízott feladatot, igaz 1-1 hiba néha becsúszott a játékába, de a játékos fejlődése a szezonban kézzel fogható.


Kráml Szilveszter

3. mérkőzés: Man at Work VRC-Pécs 3:0

Utolsó feladatként a Pécs elleni megmérettetés maradt erre a napra.  A megszokott kezdőcsapattal kezdett a VRC (Garamvölgyi Olivér, Kráml Szilveszter, Sándor Csobán, Saitz Balázs, Garamvölgyi Armand, Széll Dániel) Remek kezdéssel 25:8 arányban nyerte a szettet (1-0).
A második felvonásban Saitz Balázs átlóként kapott szerepet, míg a helyén, centerben Myszöglád Dániel szerepelt. A szett derekán Kráml Szilvesztert Széll Dániel váltotta négyes ütő poszton. Magabiztos játékkal  25:17 lett a másodig játszma (2-0).
A 3 szettben ott folytatta a  csapat, ahol l abba hagyta az imént, mintegy 15 perc játékidő alatt nyerte ezt is 25:9 arányban 3-0- ra.
Dicsérendő, hogy a harmadik mérkőzés alatt mindössze 3 szervát rontott a csapat. Kiemelendő Saitz Balázs játéka,  aki mind centerben, mind átlóban jó teljesítményt nyújtott.


Saitz Balázs

Az alapszakasz végeztével, magabiztosan,  mérkőzésvesztés nélkül jutott a VRC az NB II-es bajnokság junior döntőjébe. A döntő Dágon lesz május 12-én melyen a Veszprémen kívűl a Dág, illetve a Keleti csoport első 2 (ez még nem ismert) helyezettje vesz részt.

A döntőbe jutott csapat névsora:
Kráml Szilveszter, Myszöglád Dániel, Garamvölgyi Olivér, Garamvölgyi Armand, Sándor Csobán, Saitz Balázs, Széll Dániel

Mérkőzéstükör

Dolgos Attila, csapatvezető: - Örülök a csapat kiegyensúlyozott teljesítményének, melyet a juniorbajnokságban produkálunk, fontos lenne a csapatunk jövőjét tekintve, hogy a srácok a felnőtt csapatban is hasonló önbizalommal és hittel lépjenek pályára, mint ahogy azt az utánpótlásban teszik. Ha egy csapat képes az összes junior meccsét megnyerni, akkor nyilvánvaló, hogy jó játékosok alkotják, a sikert akarni kell és dolgozni érte még többet és többet! Gratulálok srácoknak!