Három szettben nyert a Vasas

A Kaposvári Egyetemet idegenben legyőző Vasas Óbuda magabiztosan nyert hazai pályán a VESC női röplabda csapata ellen.

Ahogy előre várható volt, a bajnoki címvédő, az idei pontvadászatban hibátlanul teljesítő Vasas Óbuda hozta a kötelező meccset, a VESC nem késztette őket nagy küzdelemre.

Az első játszmát magabiztosan kezdte a hazai csapat és az első technikainál már hat ponttal vezetett (8:2). A VESC nem tudott komoly ellenállást kifejteni, a második technikainál már tíz pontos volt a Vasas előny (16:6). Az első szettet végül Miklai Zsanett ütése zárta, könnyedén nyerték az első felvonást (25:11). 1-0.

A második szett első perceiben a VESC jóval magabiztosabban röplabdázott a korábbiaknál, két pontos előnybe került csapatunk (4:6). Ekkor kicsit rákapcsolt a Vasas, zsinórban négy pontot szerezve (8:6). Rövid ideig még maradt a kis különbség (10:8), majd a papírformának megfelelően ellépett a Vasas (16:9). Az ellenfél lendületét a többszöri időkérés sem törte meg, végül egy rontott VESC nyitással fejeződött be a játszma (25:14). 2:0

A harmadik felvonásban a Vasas több cserejátékossal kezdett, ezt kihasználva ismét csapatunk kezdett jobban, már négy ponttal vezettünk (2:6), az első technikainál még mindig előttük jártunk (5:8), s ezt az előnyt tudtuk is tartani (8:11). Ezt követően a Vasas fiatal játékosai előbb fordítottak (12:11), majd fokozatosan (16:12) elléptek tőlünk. Stefanik Orsolya ütése zárta le a találkozót (25-14). 3-0.

Mérkőzéstükör

Jókay Zoltán: Örülök, hogy mindenki lehetőséghez akart jutni játékosaim közül, és mindenki lehetőséghez is jutott.

Katona Péter: Nehezen tudunk ilyen csapat ellen jól játszani, mert óriási a szintkülönbség, de a csapat remekül küzdött, ez biztató a jövő heti mérkőzésre nézve.

Vasas Óbuda - VESC 3:0 (11, 14, 14)

Vasas Óbuda: Vacsi E., Stefanik O., Miklai Zs, Gubicza L., Tálas Zs., Szabó A. Csere: Lévai V., Tóth A. (liberók), Fábián F., Takács B., Borsos L.
Edző: Jókay Zoltán

VESC: Pekárik E. (2), Molnár B. (2), Májusi D. (4), Jezerniczki E. (10), Pintér E. (-), Környei D. (10). Csere: Miovecz Zs. (liberó), Tobak E. (-), Holczer F (2), Varga N. (-).
Edző: Katona Péter

Az eredmény alakulása:
1. játszma: 5:1, 8:2, 12:4, 16:6, 22:8, 24:11.
2. játszma: 4:6, 8:6, 10:8, 16:9, 21:11, 23:12.
3. játszma: 2:6, 5:8, 7:11, 12:11, 16:12, 19:14.

Forrás: vesc.hu/roplabda