Vesztergom János az év testnevelője

A rangos elismerés kapcsán a harmincöt éve pályán lévő veszprémi tanárral beszélgettünk a testnevelést érintő legfontosabb szakmai és elvi kérdésekről.

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Magyar Olimpia Bizottság „Az év testnevelője” kitüntető címet adományozta április 6-án a Vetési Albert Gimnázium tanárának, Vesztergom Jánosnak.

Az egész életét a sport tölti ki

– Általános iskolában Balázs Zoli bácsinál kezdtem sportolni, amely aztán az egész életemet meghatározta. Később megszűnt a megyeszékhelyen a férfi torna, de maradtam a sportágnál, s edzősködni kezdtem a nőknél. Egerbe kerültem a tanárképző főiskolára, ahol földrajz-testnevelő szakon végeztem, majd a TF-en szereztem egyetemi diplomát. A főiskola után 1978-ban a Táncsicsban kezdtem tanítani, ahol öt évet töltöttem. Ekkor egy vargabetű következett az életemben, ugyanis hivatalnoknak álltam, ám az a hat év rádöbbentett, hogy egész életemben tanítani szeretnék. 1989-ben kezdte meg működését a testnevelő tagozatot is indító Vetési, amely a mai napig a munkahelyem – kezdte a beszélgetést Vesztergom János, aki a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesületének felterjesztése alapján, a megyéből egyedüliként érdemelte ki az elismerést.

http://vehir.hu/data/image/600x2000/2013/04/16/1.jpg

Vesztergom János

Három tehetségért nem lehet feláldozni egy egész osztályt

– Az ilyen jellegű elismeréseket – utalt a fenti díjra – azoknak a tanároknak szokták adni, akik valami olyan sikert érnek el, amely reflektorfénybe emeli őket. Én azonban világéletemben arra törekedtem, hogy ne ilyen legyek. Meggyőződésem, hogy az órákon nem szabad három kimagasló tehetségért feláldozni az összes többit, akik emiatt idővel megutálják a testnevelést. Fő célomnak az egészséges életmódra való nevelést tűztem ki, s azt, hogy mindenki találja meg a számára kedves mozgásformát – húzta alá a nevelő, akinek felesége, Vesztergomné Nagy Rita szintén a Vetésiben tanít.

Hozzátette: ha tehetségre lelt, a délutáni foglalkozásokon igyekezett ezt csiszolni, amelynek köszönhetően rengeteg diákja ért el kimagasló eredményt. Válogatott kézilabdázók, atléták, magyar bajnok tornacsapat került ki a kezei közül. Azt a kérdést azonban udvariasan elhárította, hogy kire a legbüszkébb egykori tanítványai közül.

A diák akkor van felmentve, ha gipszben van a lába

A pedagógus szigorú ember hírében áll, ám állítja, csak idő kérdése, amíg megszokják módszereit a gyerekek.
– A közös munka elején tájékoztatom őket a korlátokról és a célokról, s ha ehhez korábban nem szoktak hozzá, akkor ez kezdetben valóban nagyon nehéz. Ezért tartják úgy, hogy nagyon következetes és szigorú vagyok, ám ez az időszak háromnegyed, legfeljebb egy évig tart. Ekkor felkészül a szervezetük a terhelésre, majd alkalmazkodik hozzá, a későbbiekben pedig már nem kínlódás, hanem örömforrás a mozgás. A fiúk pedig miután tükörbe néznek, rájönnek, hogy a testnevelés nem hazudik, a munkának külsőre is megvan a látszata.  Nálam akkor lehet valaki felmentve, ha gipszben van a lába. A lányok sem keresik a kifogásokat, s nem csak azért, mert szigorú vagyok, hanem mert idővel kezdik élvezni az órákat.

http://vehir.hu/data/image/600x2000/2013/04/16/2.jpg

Következetességgel, példamutatással lehet nevelni

A szakember hatalmas tapasztalatának tükrében adódik a kérdés: nehezebben kezelhetőbbek-e a mai fiatalok, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtti „elődeik”.

– A legelején valóban nehezebb, azonban következetességgel, példamutatással – bizonyos idő után – ez a generáció is abszolút nevelhető. Amikor elküldöm a gyerekeket a Gulyadombra futni, magam is velük tartok. Ez egy jó minta, amellyel előbb-utóbb ők is azonosulni fognak. Azt mondják magukban, hogy ha ez a hatvanéves ember képes lefutni, akkor szégyen, ha nekem nem megy tizenévesen. Az én óráimról nem késnek a gyerekek, nem felejtenek el felszerelést hozni. A következetesség azonban nem jelent embertelenséget, bizonyos indokolt helyzetekben engedek az elveimből – húzta alá.

Szerinte az a legnagyobb probléma, hogyha a testnevelő már az elején feladja azt, mert úgy akar kedveskedni a gyereknek, hogy megenged bármit.

http://vehir.hu/data/image/600x2000/2013/04/16/6.jpg

– Nálam is van mindig játék, de téves az a megállapítás, mely szerint az a legfontosabb, hogy a gyerek élvezze az órát. Ha a magyar tanítását állítom párhuzamba, ott is meg kell tanulni először a betűvetést, szimbólumokat, ahhoz, hogy egy regény elolvasása örömet nyújtson. A testnevelés ugyanilyen. Ahhoz, hogy az igazán élvezhető legyen a játék, el kell sajátítani az alapokat.

Mindennapos testnevelés – jó az irány, de…

Véleménye szerint általános iskolában szükség van a mindennapos testnevelésre, középiskolában azonban nincs.

– Az elhatározás nagyon fontos és jó az irány. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a tanuláshoz való viszony óvodában és alsó tagozatban dől el. Itt lehet megadni a legfontosabb alapképességet, illetve megszerettetni a mozgást, ám ezeket a lehetőségeket elmulasztják. Az általános iskolai testnevelő munkáról nagyon rossz tapasztalatom van: a gyerekeken azt látom, hogy tanáraik a töredékét sem valósították meg annak, amit előírtak a tantervben. Kilencedikben már kialakul, hogy kinek, mihez van tehetsége. Ezt nekem kell észrevenni, s el kell küldeni délutáni szakedzésre. Ekkor pedig máris elég a heti három óra, amely mellett lehet készülni a polgári életre, tanulni, fakultációra járni stb.

http://vehir.hu/data/image/600x2000/2013/04/16/3.jpg

Ami a díjnál is többet ér

– Az érettségi találkozókon többszer elmesélték egykori diákjaim, hogy az első gulyadombi futásokon sírtak. Idővel azonban megszokták, azóta pedig napi rendszerességgel járnak el úszni, futni. Azt gondolom, hogy ennél többet nem adhattam, hiszen a tevékenységemnek éppen az a feladata, hogy az életre készítsen fel. Erre törekedtem, a szülőktől és gyerekektől visszajelzések szerint sikerrel. Álszerénység lenne azt mondani, hogy nem örültem a díjnak, de ezek nekem sokkal fontosabbak – ismerte el.

Forrás: Zatkalik Dávid (vehir.hu)