Kézilabda BL - immár Atletico Madrid nélkül
Nemrégiben, a tavaly még a legjobb négy közé is bejutó AB Kobenhavn - a dán sztárcsapat - jutott gazdaságilag olyan helyzetbe, hogy szélnek ereszthette a világ legjobban jegyzett játékosait, köztük Mikkel Hansennel. Idén tavasszal pedig a nőknél szereplő román Valcea végezte hasonlóan - s bár az még nem dőlt el, hogy keleti szomszédunk bajnokságában folytatni tudja-e - a BL-től biztosan távol marad. A Győri ETO mindjárt le is csapott a románok világklasszis átlövőjére, Bulatovicsra.
De a legmagasabban jegyzett a pontvadászat, a német Bundesliga élcsapatai is csökkentették kiadásaikat. A legmagasabb költségvetéssel rendelkező a Kiel is megvált több meghatározó játékosától. Így került a francia PSG-hez Veszprémből távozó Császár Gábor mellé Omeyer és Narcisse, illetve az MKB Veszprémhez a két klasszis átlövő, a szerb Momir Ilic és a német Christian Zeitz.
De visszatérve az Atleticohoz, amely már évek óta küszködött a felszínen maradással, talán nem is olyan meglepő a megszűnés. Nemrégiben az akkor még Cíudad Real néven futó egyesület pontosan gazdasági okokból tette át a székhelyét Madridba, hátha egy, a labdarúgás nemzetközi élmezőnyéhez közeli, népszerű egyesület égisze alatt könnyebb lesz megteremteni az egyesület működésének feltételeit. Ám a csapat nem tudta megvetni a lábát a spanyol fővárosban, mérkőzéseiken pedig közel sem volt teltház. Egyes információk szerint a költségekből lefaragva is legalább hárommillió euróra lett volna szükség ahhoz, hogy a gárda életben maradjon.

Persze ez sem kevés ám azt tudni kell, hogy az európai élcsapatok - beleértve most már a Veszprémet is - közel ötmillióból gazdálkodnak. Mindenesetre a hírek arról szólnak, hogy a költségvetésnek mindössze felére volt garancia, így az egyesület a Bajnokok Ligája mellet a spanyol bajnokságtól is visszalépett. Ez természetesen mind az európai kézilabdának, mind a spanyol bajnokságnak rosszhír, hiszen a versengésből egy üde színfolt távozik, míg a Barcelonának sem akad igazi versenytársa otthon. Idén biztosan nem láthatjuk a régebben játékosként, manapság pedig edzőként is világklasszis és „méltán népszerű” Talant Dusebajevet. S ki tudja, hogy a többi sztárért - Lazarov, Aguinagalde, Balic stb. - mely klubok szállnak harcba?!
Nem meglepő mindez annak fényében, hogy Európához hasonlóan a spanyol gazdaságban sem rózsás a helyzet. Tavaly volt olyan időszaka az évnek, amikor az ibériai keresőképes lakosság körében 25-%-os volt a munkanélküliség, vagyis minden negyedik! ember munkanélküli volt. Ebben a gazdasági miliőben nem is olyan meglepő, hogy a madridiak nem tudtak támogatókat találni, illetve nem volt fizetőképes kereslet még a Bajnokok Ligája mérkőzéseire sem.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF), ennek folytán valószínűleg a Pick Szeged előselejtezős csoportjából ad lehetőséget még egy csapatnak, hogy bekerüljön a Bajnokok Ligája csoportkörébe, feltöltve ezzel a Atletico Madrid megüresedett helyét.
Mindenesetre hiányozni fognak…
A többi csapat esetében pedig - beleértve a férfiaknál a Veszprémet és a Szegedet, nőknél pedig az ETO-t és a Ferencvárost - reméljük, hogy a történtekből tanulva, nem kártyavárat építenek, hanem megfelelő, hosszútávon is működő gazdasági háttérrel megalapozzák helyüket a nemzetközi kézilabda klubélet európai térképén.