Már edznek a Nemezeti Kézilabda Akadémián

Szeptemberben indul el az oktatás, ám az edzések már megkezdődtek a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián.


Ifi és junior korosztályú lányok edzenek a balatonboglári Urányi János Sport és Szabadidő Központban 2013. augusztus 8-án, ahol megkezdte munkáját a Nemzeti Kézilabda Akadémia első évfolyama.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Mocsai Lajos, a férfiválogatott szövetségi kapitánya, az intézmény főigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy hosszú előkészítő munka után kezdődhet el szeptemberben az oktatás az akadémián. A tréningek pedig július 29-én indultak a középiskolát kezdő korosztály legtehetségesebb fiataljaival.

A szakember hangsúlyozta, hogy az akadémia a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlásképzési rendszerének fontos építőeleme lesz, s az államilag támogatott képzés a későbbiekben a felnőttválogatott alapját adhatja. Az akadémia több középiskolával és felsőoktatási intézménnyel is együttműködési megállapodást kötött, miután az intézmény egyik legfontosabb célja, hogy több nyelven beszélő, művelt fiatalokat neveljen.


Az intézmény a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-képzési rendszerének egyik legfontosabb eleme, a későbbiekben a felnőtt válogatottak alapját adja majd.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

A sajtóeseményen Szabó György, az akadémia központjának, a balatonboglári Urányi János Sport- és Szabadidőközpontnak az igazgatója kiemelte: a Nemzeti Kézilabda Akadémia léte nem jelenti azt, hogy a helyi sportolni vágyó lakosok elől elzárnák a sportcsarnokot. Amint fogalmazott: az intézmény és a helyi önkormányzat a lakók érdekeit szem előtt tartva alakítja ki együttműködését.