Férfi U19-es vb: magabiztos győzelem
A hazai rendezésű U19-es világbajnokság csoportküzdelmeinek 2. fordulójában ezúttal Érden léptek pályára a mieink. Kovács Péter csapata az első félidőben még hagyott némi játékteret a gaboni válogatottnak, de a második játékrészben már kilépett a "szívélyes vendéglátó" szerepéből, a végén tizenkétgólos különbséggel, a 17-29-es végeredményt beállítva megszerezte második győzelmét is.

Fotó: MKSZ
Mérkőzéstükör
Kovács Péter, szövetségi edző, Magyarország: „Az elmúlt két mérkőzést felkészülési résznek tekintettük itt a vb-n. Amit elterveztünk azt meg is valósítottuk. Két magabiztos, nagy gólkülönbségű győzelem, tudtuk gyakorolni a védekezést és a támadást, főleg az emberhátrányos védekezést, mert elég sok kiállítást kaptunk. Természetesen Ausztria, Németország és Norvégia teljesen más szintet képviselnek. Haladunk tovább és én úgy gondolom, hogy a megfelelő úton járunk. A továbbiakban mindenre oda kell majd figyelni. Remek játékosai vannak Ausztriának, jó kézilabdát játszanak, de ők is verhetők és úgy gondolom, hogy most meg is verhetjük őket. A srácokra nagyon jól hat a hazai közönség, libabőröznek a mérkőzések előtt és után. Nagyon sokat segít a csapaton a hazai pálya előnye. Ahogy megyünk előre, annál többet számít majd a szurkolás, mert ahogy fáradnak majd, annál több energiát adnak nekik a nézők.”
Kovacsics Péter, Magyarország (6 gól): „Sajnos sokszor akadozott a játékunk, főleg támadásban, ezen mindenképpen javítanunk kell a folytatásra. Fel voltunk készülve a gaboniak gyors játékára, tudtuk, hogy a góljaikat elsősorban lerohanásokból szerzik. Nagyszerű érzés, hogy sikerült ismét nyerni, és hogy ilyen remek hangulatban játszhattunk hazai közönség előtt.”
Bujdosó Bendegúz, Magyarország (4 gól): „Nehezen jöttünk bele, talán egy kicsit az öltözőben ragadtunk... Teljesen más ritmusban játszanak, mint az európaiak, ezt nehezen szoktuk meg, de aztán felvettük a tempót és attól kezdve sima volt a meccs. A végén kevésbé koncentráltunk, ezen mindenképpen változtatnunk kell! Túl vagyunk a két úgymond rávezető meccsen, amelyen össze tudott állni a védekezésünk és a támadásunk is, de a folytatás sokkal keményebb lesz, és ezután már egyáltalán nem hibázhatunk!”
Leimeter Csaba, Magyarország, (3 gól): „Örülök a százszázalékos lövőteljesítménynek, nagyon szeretném, ha a folytatásban is minden hasonlóan történne. Tudjuk, hogy igazából most kezdődik el a világbajnokság, de ennek a két győzelemnek azért megvan a maguk jelentősége. Szeretnék gratulálni a lányoknak a junior Eb-n elért ezüstérmükhöz, végig figyeltük a teljesítményüket és nagyon szurkoltunk nekik!”
Strannig János, Magyarország, (2 gól): „Nagyon kellett nekünk a venezuelaiak és a gaboniak elleni két mérkőzés – oké, hogy nem a legjobb csapatok ellen, de nyertünk végre és ez az előkészületi meccseken nem sikerült. Most megint megvan a győzelem érzése, visszajött az önbizalmunk, amire nagy szükségünk van a hátralévő csoportmeccsekhez, majd utána a folytatáshoz. Hatalmas élmény ilyen hálás közönség előtt játszani, ha esetleg hibázunk, akkor is halljuk a bíztatást!”
Férfi U19-es világbajnokság, Magyarország, D csoport, 2. forduló: Gabon-Magyarország 17-29 (9-15)
Érd, játékvezetők: KOLAHDOUZAN, MOUSAVIAN (irániak)
Magyarország: Miklós, Borbély (kapusok). Stranigg 2, Szeitl 1, Törteli, Faluvégi 3, Bánhidi, Tóth 3, Fekete 1, Nagy 1, Leimeter 3, Gidai 2, Kovacsics 6, Bujdosó 4, Bohács 3, Horváth.
Szövetségi edző: Kovács Péter
Gabon: Ango Nang, Ngoubassekoua, Emane (kapusok), Ango Nguema 2, Ilougou, Boungaghan I., Nzawou 1, Ndongo 3, Indjelet 3, Rogombe, Litona S. 1, Nguema A. 6, Kantoula 1, Essono, Nze Samba, Hsianga.
Szövetségi edző: Toncy Druskovic
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2
A magyar válogatott eddigi eredményei:
Magyarország-Venezuela 39-17 (19-10)
A magyar válogatott további programja:
Augusztus 13. (kedd)
D csoport, 3. forduló: Ausztria-Magyarország (18:30)
Augusztus 14. (szerda)
D csoport, 4. forduló: Magyarország-Németország (18:15)
Augusztus 16. (péntek)
D csoport, 5. forduló: Magyarország-Norvégia (18:30)